Inkább ne próbáld ki ezt a TikTokon terjedő üdítőhacket

Nem minden arany, ami megjelenik TikTokon – szénsavas ízesített vízhez például inkább ne keverj balzsamecetet, mert a fogaid bánhatják.

A TikTok tele van jobbnál jobb gasztroötletekkel – ki ne emlékezne a fetás tésztára például, vagy arra a trükkre, hogy a tojáshéj képes élesíteni a turmixkéseket. Az „egészségesebb” üdítő receptjét viszont inkább nem kéne kipróbálnia senkinek, aki szeretné megtartani a fogzománcát.

Inkább ne próbáld ki ezt a Tiktokon terjedő üdítőhacket

Az Amerikai Fogorvosegyesület szerint alapvetően azzal van a probléma, hogy nem szabad savakat (a balzsamecet is az) cukormentes, szénsavas italokhoz adni, mert ez nagyon káros lehet a fogzománcra.

A szénsav ugyanis már magában sav, ha ehhez még adunk hozzá, az már túl sok lehet ennek az egyébként egész strapabíró anyagnak. Minél savasabb egy adott ital, és minél többet fogyasztod, annál károsabb a fogzománcodra nézve.

Az igazi nagy probléma egyébként az, hogy a fogerózió nem visszafordítható: ha egyszer megtörtént, azt már nem lehet visszacsinálni. A fogzománc sérülésével pedig a fogak sokkal fogékonyabbak lesznek a fogszuvasodásra és a fertőzéseket, gyulladásokat okozó baktériumok is könnyebben telepednek meg rajtuk. A fogzománc sérülése színváltozást is okozhat, ha nagyon elvékonyodik ez a védőréteg, az alatta lévő sárgás dentinréteg látszhat ki.

Az egyesület tudósai arra törekedtek, hogy meghatározzák: a szénsavmentes palackozott víz, az ízesített szénsavas víz és a sima szénsavas víz okoz-e fogeróziót. A téma érdekében a csapat a közelmúltban kihúzott emberi fogak egy csoportját hét különböző cukormentes italba áztatta (plusz cukros üdítőbe az összehasonlítás kedvéért). 24 órára alámerítették a fogakat, miközben azt figyelték, mely italok okoznak a leginkább eróziót. A 24 órás időszakot okkal választották ki, a kutatók szerint szerint 24 órányi folyamatos expozíció nagyjából azt mutatja meg, mi történik egy év alatt a fogakkal, ha rendszeresen fogyasztjuk ezeket az italokat.

A cukros és cukormentes szódában lévő savak is a fogzománc erodálódását okozták. Úgy tűnt, hogy az üdítőkben használt édesítőszer fajtája nem sokat számít. A tanulmány szerzői szerint maga a sav okozza az erodálást.

Az ízesített szénsavas italok sem tettek túl jót a fogaknak, de a szénsavmentes, ízesítetlen palackozott vizek nem okoztak semmilyen problémát. Noha a tanulmány szerzői elmondták, hogy a TikTok videóban használt pontos „recept” nem szerepelt kutatásaikban, elárulták, hogy ez meglehetősen hasonló a kísérletükben szereplő többi cukormentes, savas italhoz.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.