Milyen sokáig áll el a kész csirke a hűtőben?

A fagyasztott és nyers csirkénél egyértelműen szag alapján meg lehet állapítani, mikortól nem érdemes fogyasztani – de mi a helyzet a kész, főtt vagy sült csirkehússal?

Ha gasztronómiai tanácsról van szó, a rakott krumpli rétegezési sorrendjén kívül talán azért hívtam a legtöbbet anyukámat, hogy megkérdezzem, szerinte jó-e még a csirkehúsom, megehetem-e: részletesen leírtam az állagát, a szagát, az ízét, ő meg hasraütésszerűen megmondta, hogy szerinte mennyire biztonságos még fogyasztani. Valószínűleg ezzel sokan vannak így: a csirkehús az egyik legnépszerűbb húsféle, könnyű elkészíteni, de készen nagyon nehéz megállapítani, meddig is fogyasztható biztonsággal a csirkehús.

Milyen sokáig tartható a kész csirke a hűtőben?

Az, hogy a kész csirke mennyi ideig állhat el a hűtőszekrényben, attól függ, hogyan dolgoztad fel és készítetted el.

A csirkesaláta, csirkepogácsák, valamint a maradék főtt, pörkölt, pirított, sült csirke három-négy napig simán eláll a hűtőszekrényben. A teljesen megfőtt csirkekolbász és a felvágott akár egy hétig is jó lehet, mert magasabb a nátriumtartalma, a só pedig egy kicsit tovább tartja ehető állapotban őket.

Az sem mindegy, hogy hogyan tárolod a csirkehúst: fontos, hogy az elkészítést követő két órán belül bekerüljön a hűtőbe a kész csirke, különben a baktériumok gyorsan elszaporodhatnak benne. A veszélyzóna 4 és 60 Celsius-fok között van, ez alatt és ez felett nehezen marad fenn annyi kórokozó a húsban, hogy az komoly problémát okozhasson.

Ha az elkészült csirkét tiszta és száraz, légmentesen záródó edénybe teszed, vagy fel nem használt, élelmiszerekhez gyártott műanyag zacskóba zárod, az segít megőrizni a hús frissességét és minőségét. Ha felcímkézed a csomagolt csirkét a dátummal, amikor a hűtőszekrénybe került, akkor könnyebben nyomon követheted, hogy hány napja van még hátra, amíg ki nem kell dobnod.

Forrásunk volt.


Még több izgalmas tartalom:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...