Szomorú: a meki papír szívószálait mégsem lehet újrafelhasználni

Úgy tűnik, az igyekezet sem mindig elég. Kiderült, hogy a környezetbarát lebomló papírszívószálak sem tudnak mindig úgy működni, ahogy eltervezik őket.

Azért az elég ironikus, mikor kiderül, hogy egy szuperöko, környezetbarát és újrahasznosíthatónak kikiáltott papír szívószálat mégsem lehet újrahasznosítani. A McDonald's-cal most ez történt. Tavaly ugyan nagyon örvendetes módon száműzték régi vastag, műanyag (ennek ellenére újrafelhasználható) szívószálaikat brit éttermi egységeikből, felülve a zöld hullámra, de nem jöttek be számításaik - írja a bbc.

Ezt láttad?

5 használati tárgy, amit olcsón környezettudatosra cserélhetsz

Egyrészt, és erről mi is írtunk már, az angolok elkezdtek elégedetlenkedni, mondván, az új papírszívószálak konkrétan elolvadnak egy masszívabb shake-ben, még mielőtt kiitták volna minden cseppjét, ezért petíciót indítottak a sima szívószál visszatérését követelve. No komment.

via GIPHY

A felháborodás hatására a vékony papír szívószálakat erősebbre cserélték, ezáltal viszont technikailag vált nehézkessé az amúgy elviekben újrahasznosítható termékek újrafeldolgozása, ezért - egyelőre - a kommunális hulladéktárolóba kell őket dobni.

Dolgoznak a megoldáson.

"Egyébként a sima éttermi szemetünk sem a szemétföldeken végzi, energiát termelünk belőle" - nyilatkozta a cégvezetés.

via GIPHY

A meki egyébként mintegy 1,8 millió darab szívószálat használ el egy nap leforgása alatt csak az Egyesült Királyságban, szóval enyhén szólva is sorsdöntő volt papírra cserélni az egyszeri műanyagokat.

Az újrafelhasználás problematikáját megelőzve viszont egyre több az olyan vélemény, miszerint nem a már megtermelt hulladékot kellene ide oda rakosgatni, hanem magát a szeméttermelést kéne megállítani.

Mondjuk SZÁJJAL inni az italokat szívószál helyett. WOW!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.