Ezért kívánod annyira a sót, és ezt teheted ellene

Az egészséges életmódot folytatók közül a sót sokan feketelistára tették, pedig egy olyan összetevőről van szó, amit érdemes nap mint nap fogyasztani – persze csak mértékkel. De milyen pozitív élettani hatásokkal bír? És miért lehet, hogy olykor a szokottnál jobban kívánjuk?

A só két létfontosságú elektrolitból – nátriumból és kloridból – épül fel, amelyek szerepet kapnak a szervezet folyadékegyensúlyának kialakításában, a vér megfelelő PH-jának és az egészséges vérnyomás fenntartásában. Emellett pedig az izom- és idegműködést is támogatják, egyszóval: elengedhetetlenek ahhoz, hogy a test egészségesen működhessen. Ugyanakkor nem jó túlzásba vinni, hiszen az magas vérnyomáshoz, különböző szívbetegségekhez és akár szívrohamhoz is vezethet.

Ezért kívánod annyira a sót – És ezt teheted ellene

Az életünk során viszont gyakran előfordulhat, hogy kifejezetten sóvárgunk a sós ételek után, aminek minden bizonnyal a testünkben keresendő az oka. Az alábbiakban bemutatjuk a leggyakoribb kiváltó tényezőket, és adunk néhány ötletet is, hogyan csökkentsük a vágyakozást!

Kiszáradás

Amikor nem fogyasztunk elég folyadékot, felborulhat a szervezet folyadékegyensúlya, amelynek fenntartásában – ahogy említettük – jelentős szerepet játszik a nátrium és a klorid is.

Emiatt fokozottan kívánhatjuk a sós ételeket, ám ezek fogyasztása helyett inkább hidratáljunk! Igyunk naponta minimum 2,5-3 liter tiszta vizet!

PMS

A nők a menstruáció előtti napokon számos tünetet tapasztalhatnak az ingerlékenységtől kezdve a testi fájdalmon át egészen az egyes ételek utáni sóvárgásig – amelyekbe a sós élelmiszerek is beletartoznak. Egyelőre nincs egy megalapozott elmélet, ami ezt megmagyarázza, de az okok jó eséllyel a hormonális változásokban keresendők. Ha a PMS során ilyesmit tapasztalunk, ne tiltsunk meg magunknak egy kis chipset, sós magvakat vagy pattogatott kukoricát, de igyekezzünk a csomagoláson feltüntetett ajánlott mennyiséghez ragaszkodni!

Stressz

Amikor nagy nyomás alatt vagyunk, szintén megnőhet a vágyunk a só után, ami szintén a hormonális változásokkal – a kortizolszint ingadozásával – magyarázható. Ahelyett, hogy az érzelmi evést választanánk, inkább próbáljuk ki a meditációt!

Elektrolitegyensúly-zavar

Ha sok folyadékot vesztünk, akkor könnyen kialakulhat ez a jelenség. Megjelenhet például egy megerőltető edzés miatt, akkor, ha nagyon meleg, párás helyen vagyunk, de akkor is, ha a terhesség során gyakran tapasztalunk rosszullétet, sokat hányunk. Ilyenkor többek között sok nátriumot is veszítünk, és mivel ebből jelentős mennyiség található a sóban, nem is csoda, hogy kívánni fogjuk. Ilyenkor a hiányzó anyagokat bátran pótolhatjuk elektrolitos italokkal és sós ételekkel is!

Forrásunk volt.

Szerző: Szabó Anna


Még több egészség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...