Ezen a helyen már ingyenesek a menstruációs termékek

Skóciában hétfőtől hivatalosan is ingyenesen kell biztosítani a menstruációs termékeket a közintézményekben, ezzel is felvéve a harcot a menstruációs szegénység ellen, mely nők millióit érinti az Egyesült Királyságban (is).

A tamponokhoz és a betétekhez mostantól bárki ingyen juthat hozzá a skóciai közintézményekben, így például az iskolákban és az önkormányzatoknál is – írja a Telex.hu a BBC cikkére hivatkozva.

Skóciában már ingyenesek a menstruációs termékek

Hétfőn lépett életbe az a törvény, amelyet még 2020-ban egyhangúlag szavazott meg a skót parlament. Eszerint a közintézményekben minden nő számára elérhetővé kell tenni a menstruációs ciklushoz szükséges egészségügyi termékeket. A tervezet már korábban, 2017-ben megszületett, azóta pedig mintegy 27 millió fontot, vagyis nagyjából 13 milliárd forintot költöttek a projekt megvalósulására.

Ez egy újabb nagy mérföldkő a menstruációs ciklus méltóságáért kampányolók és az alulról szerveződő mozgalmak számára, amely megmutatja, hogy a progresszív és bátor politikai döntések milyen változásokat tudnak elérni

– nyilatkozta Monica Lennon munkáspárti parlamenti képviselő.

Az Egyesült Királyságban, ahogy sok más országban, komoly probléma a menstruációs szegénység. Georgie Nicholson, a Hey Girls szervezet képviselője szerint rengeteg nő küzd meg azzal a problémával, hogy a hipermarketben járva aközött kell döntenie, élelmiszert vásárol vagy tampont a kevés pénzéből.

Skócia a világon elsőként vezetett be ilyen intézkedést. Shona Robison, Skócia szociális igazságügyi minisztere szerint az ingyenes menstruációs termékekhez való hozzáférés biztosítása „alapvető fontosságú az egyenlőség és a méltóság szempontjából”.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.