„Általában az egyszerű ételek híve vagyok, melyekhez a hozzávalókat a legtöbb háziasszony a sarki boltban megveheti” – a Nosalty Főzőklub júniusi arca Judit69 nevű hobbiszakácsunk

Közös kalandba kezdünk veletek: itt a Nosalty Főzőklub! Cikksorozatunk keretében minden hónapban megismerkedhettek egy Nosaltys hobbiszakácsunkkal, aki szenvedélyesen süt-főz, fotóz, ételeket alkot, kreativitásával és saját receptjeivel színesíti a mi kis gasztroközösségünket. Júniusban Baloghné Kele Juditot ismerhetitek meg egy kicsit közelebbről, aki szép képeivel és újító receptjeivel gazdagítja az oldalunkat, Judit69 néven. Szia, Judit!

A Nosalty, mint gasztrooldal nagyon sok mindenről szól: gusztusos ételekről, szép fotókról, néha formabontó, néha jól megszokott receptekről, érdekes cikkekről. De mindez mit sem érne, ha nem lenne mellé egy népes, sokszínű olvasói közösségünk. Azaz ti. Épp ezért indítottuk útjára cikksorozatunkat, a Nosalty Főzőklubot: hogy adjunk egy kis teret nektek is a bemutatkozásra. Az elkövetkező hónapokban rövid interjúkat olvashattok majd közösségünk tagjaival, akik minket, szerkesztőket is motiválnak aktivitásukkal és kreativitásukkal. Motiválódjunk hát együtt, fogadjátok sok szeretettel a Főzőklub újabb bemutatkozóját, Baloghné Kele Juditot, azaz Judit69-et!

Fogadjátok szeretettel a Főzőklub újabb bemutatkozóját, Baloghné Kele Juditot, azaz Judit69-et!

Hogyan, mikor és miért kezdtél el főzni?

1989 óta főzök rendszeresen, amikor ugyanis férjhez mentem, külön konyhám lett. Aztán jöttek a gyerekek, ezért is fontos volt, hogy mindig friss étel kerüljön az asztalra. Azóta a főzés, de még inkább a sütés a szenvedélyemmé vált, és a mindennapjaim meghatározója.

Mi vitt rá arra, hogy megoszd a recepteket a Nosalty oldalán?

Mivel a Nosalty az egyik legnagyobb receptmegosztó oldal, a cél az volt, hogy a blogomon kívül minél több emberhez eljussanak a receptjeim.

Mi jellemez téged, a főztödet, a receptjeidet?

Általában az egyszerű ételek híve vagyok, melyekhez a hozzávalókat a legtöbb háziasszony a sarki boltban megveheti, de igen közel áll hozzám az olasz konyha, hiszen nagyon sok időt töltöttem el a mediterrán országban.

Milyen tanácsot adnál a többi házi szakácsnak?

Az elvem az, hogy ha nem sikerül egy-egy étel vagy sütemény, ne adjuk fel, próbálkozzunk vele többször.

Mit hallgatsz főzés közben?

Általában az aktuális rádióműsort szoktam hallgatni, de a csendet jobban szeretem.

Melyik híres séf, szakács a példaképed?

Bede Róbert és Széll Tamás a két kedvenc szakácsom.

Mi az, ami mindig van a hűtődben?

A hűtőmben mindig van valamilyen sajtféle, paradicsomszósz, olajbogyó, sonka, kész besamel, pesto, ricotta.

A mediterrán húsgombócos ragu receptjéért kattints IDE!

Étel, amit soha nem eszel meg?

Általában mindenevő vagyok, de a bogarakat, ízeltlábúakat, csúszó-mászó állatokat soha nem enném meg.

Te milyen étel lennél? Mi a „lélekételed”?

Én egy olasz pizza lennék, mivel kötődöm az országhoz, és sokfélét is kóstoltam belőle.

Közért, hipermarket vagy piac?

Általában mindháromban vásárolok, de a a helyi piac a kedvencem.

Kedvenc éttermed?

Nagyon ritkán járunk étterembe, inkább a bisztrókat szeretjük pl. a kunmadarasi Ferdinánd Bisztró az egyik törzshelyünk.

Életed gasztroélménye?

Az életem gasztroélménye 9 db kisebb szakácskönyv kiadása.

Kedvenc mondás a konyhában?

Kedvenc mottóm, ami a blogom mottója is egyben: Egyszerű étkek – nagyszerű ízek.

Konyhai manőver, ami nélkül szebb az élet?

Szeretem az ételekhez előre elkészíteni pl. az alaplevet, besamel mártást, szuvidált húsokat, zöldségeket. Sütikhez a vajas illetve főtt krémeket, alap linzertésztákat begyúrni. Kertemben sok fűszernövényt nevelek, ezeket télire leszárítani.

A joghurtos-citromos túrótorta receptjét ITT találod!

Recept, amit álmodból is?

Egy piskótareceptet bármikor, mérés nélkül is.

Ki a kedvenc Nosalty szakácsod? Melyik a kedvenc recepted az oldalon?

Nagyon sok szakács és étel/süti van a Nosaltyn, szinte mind kedvenc.

Van-e olyan dolog a konyhádban, amihez szép emlékek fűződnek?

Még kicsik voltak a gyerekek, a velük készített mézeskalács vagy sütögetés nagy-nagy élmény volt. Mára már felnőttek, kirepültek a családi fészekből, és alig várom, hogy majd a leendő unokáimmal mindezt átéljem.

Csatlakozzatok ti is a Nosalty gasztroközösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép és fotók: Baloghné Kele Judit


Még több izgalmas interjút olvashatsz itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.