A Netflix sorozatától neked is kedved támad áttérni a vegán életmódra

Az vagy, amit eszel: Az ikerkísérlet – avagy a Netflix legújabb dokusorozata nagyon érdekes összefüggésekre világít rá az egészség és a vegán étrend kapcsán.

Nem ez az első alkalom, hogy Netflix vegánságot népszerűsítő dokumentumfilmmel kezdi meg az évet, és ezzel együtt a „veganuárt”. Több mint négy évvel ezelőtt Louie Psihoyos már készített egy dokumentumfilmet, ami sokaknál megváltoztatta azt, ahogyan a növényi alapú étrendre tekintettek. A rendező abban reménykedik, hogy hasonló hatást érhet el az Az vagy, amit eszel: Az ikerkísérlet című sorozatával is.

A szóban forgó sorozat egy november végén közzétett Stanford-tanulmányon alapul, amely 22 pár egypetéjű ikeret vizsgált:

az egyikük vegán, a másik húsalapú étrendet követett a felmérés során. A kutatás arra volt kiváncsi, hogy a genetikai különbségek kizárásával milyen egészségügyi változásokat mutatnak az életmódbeli tényezők, egészen pontosan a növényi alapú étrendre való áttérés.

A dokumentumfilmben számos gasztrohíresség szerepel, például Miyoko Schinner, az Impossible Foods alapítója, Pat Brown, a három Michelin-csillagos Daniel Humm, Tracye McQuirter népegészségügyi táplálkozási szakértő, vagy Tony Seba, a Clean Disruption szerzője. De sikerült megszólaltatniuk Cory Booker amerikai szenátort is.

Mire jutott a tanulmány?

A tanulmány során a résztvevőket három ponton lemérték és vért vettek tőlük. A legnagyobb változás az első hónapban volt tapasztalható: a vegán étrendet folytatók alacsonyabb LDL-koleszterin-, inzulin- és testtömeg-szintet mutattak – mindez a jobb szív- és érrendszeri egészséggel jár együtt. Ezenkívül a vegán résztvevők 20%-kal csökkentették az éhgyomri inzulint és átlagosan 1,9 kg-ot fogytak.

A növényi eredetű ételeket fogyasztók magasabb rostbevitelt értek el és kevesebb telített zsírt fogyasztottak – és mivel a gabona nagyobb tömegű, mint a hús, ők jóllakottabbak lehettek, és kevesebb kalóriát fogyaszthattak, mint a mindenevők.

A telített zsírok visszaszorítása, az élelmi rostok bevitelének növelése és a fogyás volt a három legfontosabb dolog, amit a vegán résztvevők megtettek szívük egészségének javítása érdekében

– állítja Christopher Gardner vezető szerző.

Amiért még érdemes nézni...

A dokumentumfilmben részletesen beszélnek az amerikai táplálkozási kultúráról, valamint a gyártásról, termelésről is. Bemutatják, hogy milyen körülmények között, milyen áron készülnek a feldolgozott élelmiszerek, hogy milyen szokások uralkodnak a hús- és tejipar területén, hogy milyen hatással lehet az emberekre a több évtizedes marketing és lobbizás, ami a termelők részéről érkezik.

De a szakemberek érintenek olyan érdekességeket is, mint a BMI pontatlansága, beszélnek arról, hogy miért fontos ismerni a mikrobiális és a bélbaktériumok összetételét, a telomerek hatásait, a zsigeri zsír veszélyet, sőt arra is kitérnek, hogy a vegán étrend miként befolyásolhatja a szexuális életet.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Netflix


Még több életmód cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...