Így mentsd meg a megfonnyadt hónapos retket

A tavaszi szezon legzsengébb gyermeke, a hónapos retek frissen harsan, ha beleharapunk – persze csak akkor, ha megfelelően tároltuk odahaza. Ellenkező esetben megfonnyad szegény: szerencsére még ilyenkor is menthető, a Napi Tipp mutatja, miként!

Reggel méreg, délben étek, este orvosság: a hónapos retket a hiedelemtől függetlenül nyugodtan fogyaszthatjuk a nap bármelyik szakában – sőt, az év összes részében is, hiszen egy olyan zöldségről beszélünk, ami ugyan szintén szezonális, azonban mégis elérhető januártól-decemberig. Emiatt gyakran meg is jelenik salátáinkban, szendvicseinkben és még sok más fogásban, harsány ízével és ropogós állagával felfrissít minden falatot. De mihez kezdjünk azzal a hónapos retekkel, ami a nem megfelelő tárolás következtében megfonnyadt? Nos, nem kell rögtön a komposztra dobni, az alábbi módokon még menthetővé válik a zöldség.

Így mentsd meg a megfonnyadt hónapos retket

Süsd meg a retket

A sült retek egy olyan ínyencség, amelyet sajnos kevesen ismernek és még kevesebben fogyasztanak: pedig a ress, piros szemek némi olajjal, sóval és borssal a sütőbe dobva csodálatos átalakuláson mennek keresztül.

Különösen jó módszer lehet ez akkor, ha a retek már nem a legfrissebb: így a sütéssel elrejthetjük az állagbeli hiányosságokat.

Kínáljuk saláták részeként a sült zöldséget, esetleg a sütés végén adjunk hozzá egy félbevágott camembert-t, és ropogós kenyér kíséretében kínáljuk tapasként. De tulajdonképpen tészta- vagy rizottófeltét is válhat belőle.

Savanyítva is isteni a retek

Szintén az állag maszkolására alkalmas módszer a savanyítás, ami plusz ízt is ad a megfonnyadt szemeknek. Mivel öregebb korukban a retkek már nehezebben szeletelhetők (uborkagyaluval vagy késsel), inkább negyedeljük őket – az ecetes lé a puhább zöldségbelsőt úgyis könnyebben átjárja.

Egy rész ecet, egy rész víz, némi cukor, só és bors, és már el is készült a felöntőlevünk, amit felforralva zúdítsunk a megtisztított és feldarabolt zöldségre. Hagyjuk állni 15-20 percig, majd fogyasszuk savanyúság gyanánt sült húsok, raguk, szendvicsek mellett. A lében, hűtőben tárolva egy hónapig simán eláll.

Öreg reteknek krémlevesben a helye

Egy botmixerrel tulajdonképpen bármilyen állagbeli problémát meg lehet oldani: ezt az igazságot pedig a retek esetében is érvényesíthetjük. Tavasz vége felé már jólesik egy hidegebb, könnyedebb leves, adja ezeknek alapját vagy kiegészítését a pikáns, piros zöldség

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Hasznos és furfangos konyhai tippek várnak:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.