Itt a válasz, megromolhat-e a citromlé

Napi Tippünkből megtudhatod, hogy meddig tárolhatod a frissen facsart citromlevet.

Salátákhoz, halakhoz, húsokhoz, süteményekhez is passzol, mi az? A citromról könnyű megfeledkezni, pedig hiányát azonnal érezni fogod. Épp ezért rengeteg citromfacsarós tippre, trükkre lehet bukkanni az interneten. Arról azonban már ritkán esik szó, mit kell tudni a facsarás produktumáról, a citromléről és annak eltarthatóságáról. Jó ötlet előre kifacsarni egy nagyobb adag citromlevet, hogy mindig kéznél legyen, amikor szükség van rá, vagy nem érdemes ezzel bajlódni, mert úgyis megromlik? Most választ kaphatsz a gyötrő kérdésre, hogy vajon megromlik-e a citromlé.

Ha gondolkoztál már rajta, hogy megromlik-e a citromlé, itt a válasz

Mennyi ideig áll el a citromlé?

A frissen facsart citromlé az idő múlásával veszít a minőségéből, de az alacsony pH-értéke miatt káros mikroorganizmusok nem fognak elszaporodni benne. A citromlé savassága okozza ezt a nagyjából 2-es pH-értéket.

Annak kérdését, hogy egy élelmiszer megromlott-e, két irányból lehet megközelíteni. Az egyik a biztonsági szempont, tehát megbetegedhetünk-e attól, hogy elfogyasztjuk az adott ételt. A másik, hogy romlott-e az étel, ital abban az értelemben, hogy már élvezhetetlen vagy fogyaszthatatlan az íze miatt.

A citromlé nem fog „megromlani” abban az értelemben, hogy nem lesz káros a fogyasztása az ember számára. Az íze viszont már más tészta.

A frissen facsart citromlé, amit főzéshez vagy például a limonádéhoz használsz, a hűtőben tárolva akár két hétig is eláll. Szobahőmérsékleten ezzel szemben csak néhány napig bírja.

A boltban megvásárolható palackos citromlé viszont sokkal tovább, akár egy évig is eláll. Ezek többségét pasztőrözik, hogy elpusztítsák a káros baktériumokat, és meghosszabbítsák az eltarthatósági időt. Érdemes észben tartani, hogy a pasztőrözött gyümölcsleveket hőkezelik, ez azonban potenciálisan megváltoztathatja az ízprofiljukat, ami főzésnél gondot jelenthet.

Jelek, hogy a citromleved már nem az igazi

A citromlében végbemehetnek kémiai változások, de ezek nem azonosak a mikrobiológiai változásokkal.

Amint kinyitjuk az üveget, minél több levegő kerül bele, annál valószínűbb, hogy oxidatív változások következnek be, amelyek kémiai változásoknak minősülnek.

Emiatt idővel előfordulhat, hogy változás következik be a citromlé színében, ami nem feltétlenül befolyásolja az ízt, vagy csak kis mértékben. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a citromlevet a lefolyóba kellene öntetni, mert megbetegíthet. Pusztán arról van szó, hogy ne számíts olyan kirobbanóan friss és savanyú ízre, mint amikor először facsartad ki a levét.

Ezzel együtt a citromlé sokkal ellenállóbb lesz a szín- és ízváltozásokkal szemben, mint más élelmiszerek, egyszerűen azért, mert annyira savas, de túlságosan hosszú tárolás után zavarossá válhat, vagy akár erjedésnek is indulhat. Használd az orrod és a szemed, és ha a lé bármilyen szempontból furcsának tűnik, dobd ki, és keress egy másik citromot, amit kifacsarhatsz.

Le lehet fagyasztani a citromlevet?

Igen, lefagyaszthatod citromlevet - és érdemes ehhez a megoldáshoz folyamodnod, ha előre látod, hogy két héten belül nem fogod elfogyasztani a frissen facsart levet, és szeretnéd elkerülni a pazarlást. A lefagyasztott citromlé akár hat hónapig is eltartható: a legjobb módszer ehhez, ha jégkockatartóba öntöd a folyadékot, és úgy fagyasztod le, így mindig kéznél lesz egy kiporciózott adag, amit csak ki kell olvasztani.

Forrásunk volt.


További konyhai trükkös cikkeket itt találsz:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...