Egy sikeres vagy éppen a siker felé törő séfnek első a konyha, és csak utána jöhet minden más. De mi van, ha ebbe a minden másba beletartozik a család, a magánélet is? A Trónok harcából jól ismert Nikolaj Coster-Waldau címszereplésével került mozikba a Michelin-csillag hajszolásáról és a rideg konyhai hangulatról is mesélő A boldogság íze. A film nem siet, kifejezetten európai, azon belül is skandináv tempót diktál, ami jóleső tompa színeket hoz a szuperhősök és CGI uralta piacra. Nem egy cukormázas gasztromozi, hanem gyönyörűen fényképezett, sok ízléssel és valósággal ízesített konyhaközeli dráma, a Michelin-csillag fényével világítva. A cím fordítása kicsit most félrement, az eredeti dán cím, Az éhség íze sokkal kifejezőbb.
Sikerből sosem elég
A keretsztori szerint egy sikeres, jómódú és szenvedélyes házaspár közös koppenhágai fine dining éttermüket, a Malust vezeti. Míg Maggi az enteriőrrel, a show részével és a koncepcióval törődik, addig férje a konyhafőnöki szerepet tölti be. Karizmatikus vezető, maximalizmusa nem ismer határokat.
Mióta feleségével minden fontosabb tételt „kipipáltak” a szép, boldog, vágyott élet hozzávalóinak listájáról — házasság, stílusos lakás, saját vállalkozás, két tündéri gyerek — már csak egy tétel hiányzik: a Malus Michelin-csillaga.
Mindketten ugyanannyira szeretnék az elismerést, ám a gasztronómia skandináv fővárosában pláne nem adják könnyen azt. Folyamatosan készenlétben várják a francia kalauztól érkező inspektort.
Ilyen benézni egy étterem konyhájába
Az étterem megjelenítése remekül reagál a trendekre, ahogy érzékletesen mutatják be a konyhai hierarchiát is. Több közeli étel-snittet is elbírtunk volna, Manuel Alberto Claro fényképezése lehengerlő.
A filmes egyébként olyan más munkákat jegyez, mint a Melankólia, a Nimfomániás I-II., A ház, amit Jack épített. Lars Von Tier állandó alkotótársa egy kicsit könnyedebb, de mégis fajsúlyos témában és világban is ugyanolyan kifejező, a szemnek kellemesen forgat az erdőben gombászásról, a signature fogás tálalásáról és a gyors fürdőszobai szexről is.
Külön vastaps a mozi stylistjainak, enteriőröseinek, mert a dán dizájn és a gyönyörködtető egyszerűség minden egyes konyharuhából visszaköszön.
Főzés, mindenek felett
Nem hagyományos, kronológiai sorrendben játszódik a történet, múltbéli epizódokat is kapunk a pár megismerkedéséről, közös szenvedélyük, az ízlelés és ízek előhívásának jeleneteiről, sikerekről és bukásokról is. Az utóbbi az erőteljesebb, de több karakter kibontásának is örültünk volna.
Néha kissé plasztikusan jelenik meg, ahogy a csillagok felé törő séf tényleg az élet minden területén a szakmáját helyezi előtérbe: kislánya hiába szól rá például szomorúan, hogy ne csak az étellel legyen elfoglalva, miközben szabadidejükben az erdőt járják. De arrogáns sznobériával veti oda a család elé a ‘szósz’ helyett a ‘vinaigrette’ szót is, mert irritálja, hogy leszószozzák a legújabb mesterművét. Amit a lánya véletlenül kiborít és ezért egy pillanatra el is önti a düh, az indulat.
Nem fenékig tejfel
A film remekül bemutatja azt a fajta nyomást és teljesítési kényszert, ami a topéttermekben tapasztalnak a séfek és a konyhai dolgozók, a fiatalok és a tapasztaltak egyaránt.
Megmutatja, hogy azzal, hogy a séf a tulajdonos is egyben, nemhogy könnyebb a dolga, de az egész életét erre teszi fel, pláne, ha ebben a top ligában versenyzik. Nem finomkodik és nem rocksztárosítja el a konyhafőnököt, inkább azt a fajta energiát és töltést tárja a néző elé, ami egyrészt inspirálóan elhivatott, másrészt rögeszmésen perfekcionista.
Inkább őszinte és új szemszögből láthatjuk azt a szemfényvesztést, amit például a gasztroműsorok, vetélkedők és influenszerek tévesen közvetítenek az átlag fogyasztónak. Aki ma csak azt látja, hogy az extrém komponenseket nyakló nélkül teszik a tányérra, pofátlanul kicsi adagokban, ismeretlen állagokban, drágán és sznob környezetben.
A boldogság íze a csillag hajkurászásáról is szól, de egy iparágon belüli szegmens valós problémáiról is mesél. Nemcsak a dolgozó, hanem a családja szempontjából is. Az pedig, hogy a film párosa nemcsak egy ágyban tér nyugovóra, de a hivatásuk és a munkahelyük, a vállalkozásuk is közös, még több nehézséget szül.
A lezárás lehetne kicsit részletesebb, de így sem távoztunk csalódottan. Érdemes témákat és szituációkat feszeget a film, sajátos stílusban, a fine dining fókusz ellenére meglepően sok hot doggal, de még több túlhajszolt vendéglátóval.
Címlapkép: Vertigo Média/A boldogság íze
Még több izgalmas és látványos film, amit csak ajánlani tudunk:
