Múlt héten került a hazai művész- és Cinema City mozikba a 2020-as Love Sarah című alkotás, amelyet itthon Notting Hill-i cukrászda címen nézhetünk meg.
A sztori alapjáraton nem hordoz újító elemeket: a film elején tragikus körülmények között meghal egy nő, aki a híres cukrász, Yotam Ottolenghi kezei alatt tanulta ki a cukrászmesterséget, így befuccsol a legjobb barátnőjével tervezett cukrászdabiznisz, mielőtt az még elindulhatott volna. Az üzlettársként beszálló legjobb barátnő, valamint a nő lánya és édesanyja viszont egymásra találnak a gyász közepette, és megnyitják a megálmodott cukrászdát Notting Hillben az elhunyt nő emlékére.
A kortárs sztori ellenére a film megvan hintve egy jó adag mesébe illő porcukorhangulattal, mivel a cselekmény és a reakciók időnként igen naivnak hatnak. A 21. században aligha meglepő például, hogy zéró beharangozás nélkül – használhatták volna a közösségi médiát vagy akár teleplakátolhatták volna a környéket is – alig pár lélek téved be az első napon az édességbirodalomba.
Na de térjünk csak vissza Yotam Ottolenghire, hisz nem véletlenül említik meg már a film elején is. A német-olasz gyökerekkel rendelkező zsidó séf-cukrász mára már itthon is ismert lehet szakácskönyvei miatt, de ami a filmet illeti, az ő kezét dicsérik a filmben látható megkapó desszertek, amelyekbe bármelyik pillanatban boldogan beleharapna az ember.
Nekem külön tetszett, hogy első körben francia desszertekre helyezik a hangsúlyt a cukrászdában, amelyekkel egyébként semmi gond nincs, csak hát igazából mivel a csapat sem próbálja kontextusba helyezni ezeket a desszerteket, az emberek nem is nagyon értik, hogy miért pont ezek szerepelnek a kínálatban.
Aztán persze jön a csavar, amikor Mimi, az édesanya, a lánya gyerekkori kedvenc könyvét – 80 nap alatt a föld körül – megpillantva megvilágosodik, hogy a londoni kulturális sokszínűség jegyében készítsenek inkább olyan hagyományos, külföldi desszerteket, amelyeket a helyi kisebbségek örömmel fogyasztanának.
Így kerül terítékre a közel-keleti halva és baklava, az ausztrál lemington (egyfajta kókuszkocka), a basbousa, a japán machás palacsintatorta, a dán fahéjas csiga és még sorolhatnám.
Szép szimbolika rejlik abban, hogy maga Ottolenghi is Notting Hillben nyitotta meg első – mára kultikusnak számító – delijét. Szóval kicsit körbeérnek a szálak. Ráadásul a desszerteken keresztül az alkotók tényleg emlékeztetik a nézőket arra, hogy London egy igazi olvasztótégely, ahol kultúrák és emberek sokasága lel otthonra.
A fentiek szellemében a Notting Hill-i cukrászda egy kedves játékfilm, amely az elfogadás, a sokszínűség és a család témáit veszi elő a spájzból, hogy aztán megannyi csodás desszert formájában elmélkedjünk róluk.
Ezek a filmek, sorozatok is érdekelhetnek:
- A csokifolyó és a háromfogásos étkezéssel felérő rágógumi nem csak Johnny Deppnek és a gyerekeknek jár
- Ennyire mocskos szálakkal indult a McDonald's története – Megnéztük Az alapítót a Netflixen
- Rabszolgák, akik meghatározták Amerika ételkultúráját – megnéztük a High on the Hog c. dokumentumfilm-sorozatot
