Magyar ezüstérem a szakácsolimpián

Remekül szerepelt Hévíz egyik legismertebb szakácsa az erfurti szakácsolimpián. Veress Ferenc, a Hotel Panoráma séfje, ezüstérmet szerzett a neves nemzetközi megmérettetésen.

Mióta dolgozik szakácsként? Miért éppen ezt a szakmát választotta?

Már gyerekkoromban is szerettem a konyhában sertepertélni, és mikor szakmát kellett választani, egyértelmű volt, hogy a szakácsiskolába jelentkezem. Sikerült a felvételim, és Miskolcon végeztem a Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakmunkásképző-iskolában, szakács-cukrász szakon.

Korábban is részt vett már szakácsolimpián. Az idein nagyobb volt a kihívás, mint korábban?

2004-ben indultam először világversenyen, akkor bronzérmet sikerült hazahoznom. Azóta kétszer voltam Erfurtban az olimpián, összesen egy aranyérmet, két ezüstöt és egy diplomát szereztem. Kétszer szerepeltem sikeresen Luxemburgban is a világbajnokságon, ott egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertem. Egy világverseny rengeteg munkával, idővel és anyagi ráfordítással jár, de az ott átélt élmény leírhatatlan azoknak, akik szeretik a szakmájukat. Ebben az évben sokkal nagyobb volt a kihívás, mert a zsűri kritikusabb szemmel nézte a feltálalt versenyfogásokat.

Az interjút a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai készítették: Ismerd meg Hévízet! >>

A zsűri nagyon szigorú volt. A nemzeti csapatok versenyében, 34 ország közül hidegkonyha kategóriában mindössze Svédország kapott aranyérmet. A melegkonyhák között is csak négy ország örülhetett arany minősítésnek: Svédország, Norvégia, Németország és Kanada.

Hogyan lehet felkészülni egy ilyen versenyre, és mire kell nagyon figyelni?

Először kiválasztottam a hozzám legközelebb álló kategóriát, majd kezdtem megtervezni az ételeket, a teríték dizájnját. Ha lehet, többször elkészítem a fogásokat, hogy lássam, min kell még javítanom, hogy megfeleljen az elképzelésemnek. Ezek az ételek minimum12 órán át vannak kiállítva, ezért mindent aszpikkal kell bevonni, ami nem egyszerű feladat, mivel a zsűri igen szigorúan pontozza, hogy mennyire fényesek.

Mit készített a versenyen?

Az „A” kategóriában indultam, ami azt jelenti, hogy egy nyolcszemélyes dísztálat és hat különböző előételt készítettem. A dísztál 4-féle halból és a hozzá illő köretekből állt. Az előételek pedig libamájból, borjúszűzből, szárnyasból és halból készültek.

Próbálj ki új köreteket! >>

A szakácsolimpián 34 nemzet 1800 versenyzője vett részt. Közülük 1300-an indultak a csapatversenyeken, és 500-an az egyéni kategóriákban. Az 50 fős zsűri napi 1100 adag ételt bírált el. A nagyszabású rendezvény 45 000 látogatót vonzott a helyszínre a világ minden tájáról.

Tervezi, hogy részt vesz a következő olimpián is?

Már az idén sem terveztem, hogy indulok, mert novemberben megszületik a kisfiam, és nem szerettem volna itthon hagyni a páromat. Ő azonban, és a kollégám, Mayer Tibor, addig győzködött, hogy végül beneveztem, és így utólag már nem sajnálom a fáradozást, amit a versenyzésbe fektettem, hiszen sikert arattam. Ez egy olyan szakma, hogyha az ember elkezd versenyekre járni, és ráadásul még sikerélménye is van, akkor nagyon nehéz abbahagyni, mert szeretne szebbnél szebb alkotásokat készíteni. Olyanokat, melyekre büszke lehet. Így valószínűleg jövőre is ott leszek a szakácsolimpián.

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Brecz Judit

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...