A legkrémesebb tojássaláta, ami 15 perc alatt vesz le a lábadról

Lehet tavasz, ősz, hideg, zord idő vagy napsütés, a tojássalátát az év minden napján imádjuk. Gyorsan elkészül, kevés alapanyag kell hozzá, mégis isteni.

A krémes tojássalátának nincsen sok titka, a jó alapanyagok mellett egyedül a mennyiségekre kell figyelni, és néhány perc alatt tökéletes ételt készíthetünk, amely reggelire, ebédre és vacsorára is egyaránt megállja a helyét. Pakolhatjuk a pirítósunkra, készíthetünk belőle szendvicset, tekerhetjük tortillába, de akár magában is kanalazhatjuk. Akár egy-két maradék főtt tojásból is megéri elkészíteni, de annyira ez a változat annyira finom, hogy csak ezért is érdemes nekiállni tojást főzni.

Mi kell hozzá?

Egy négy főre elég salátához a következőkre lesz szükség:

8 db főtt tojás, 125 gramm majonéz, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál mustár, 0,5 citromból nyert citromlé, só ízlés és fekete bors szerint, 3 evőkanál snidling, 3 evőkanál petrezselyem, 1 kis fej lilahagyma

Ezekre az alapanyagokra lesz szükséged

Elkészítés:

A főtt tojásokat megpucoljuk, félbevágjuk, és különválasztjuk a sárgákat a fehérjéktől.
A sárgákat először egy villával morzsásra törjük, majd hozzáadjuk a majonézt, a mustárt, a tejfölt és a citromlevet.

Sózzuk-borsozzuk, majd amennyire lehet, csomómentesre keverjük.

A tojásfehérjéket felkockázzuk, majd az aprított snidlinggel, petrezselyemmel és a lilahagymával együtt a tojássárgájás krémhez adjuk.

Az egészet alaposan összekeverjük, majd legalább 30 percre behűtjük, és úgy tálaljuk.

Kattints a képre a tojássaláta teljes receptjéért!

Az egyszerűen elkészíthető krémes tojássaláta teljes receptjét ide kattintva találod meg, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Ezeket a kenyereket bátran ajánljuk hozzá:

Fotók és recept: Rosanics Petra

Kattints a képre a tojássaláta teljes receptjéért!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket a tojásos finomságokat is próbáld ki!

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...