Közeleg az Újév, érdemes fogadkozni?

Januártól fogyókúrázni kezdek és lefogyok. Leszokom a dohányzásról, fitt és egészséges leszek és odafigyelek az étrendemre. Ismerősek ezek a fogadalmak?

Szoktál újévi fogadalmakat tenni? És be is tartod őket? Ha eddig nem igazán boldogultál ezzel, akkor adok néhány tippet, amelyek segíthetnek a kitartásban!

Az év vége felé közeledve a legtöbben mérleget készítenek a sikerekről és persze a kudarcba fulladt kísérletekről is, és újra megfogadják azt a pár dolgot, amin évek óta szeretnének már változtatni, de eddig valamiért sehogy sem sikerült.

Te is így vagy ezzel?

Akkor most ideje néhány apróságot módosítani az újévi fogadalmadon.

1. Tervezd meg!

A jól csengő fogadalmak helyett, melyeket csak ideig-óráig vagy végül egyáltalán nem váltasz valóra, érdemes inkább egyfajta célkitűzésként tekinteni az újévi fogadalmadra és ennek tudatában tervet készíteni a következő esztendőre.

2. Haladj lépésről lépésre!

Vegyél elő egy papírt és írd fel az első és legfontosabb célodat a papír tetejére, majd alá szedd össze néhány pontban azokat az érveket, ami miatt szeretnéd elérni ezt a célt.Utána gondold végig, hogy hogyan tudnád megvalósítani a fogadalmad lépésről lépésre. Fogalmazz meg részcélokat és ezeket is írd le sorban a papírra!

Nézzünk egy példát!:

Ha idén azt szeretnéd megfogadni, hogy jövőre ledobod magadról a téli zsírpárnákat, de nem tervezed meg a lépéseket, akkor valószínűleg a következő lesz a forgatókönyv:

  1. Januárban elkezdesz diétázni. Jó esetben dietetikushoz fordulsz, rosszabb esetben választasz valamilyen divatdiétát a neten, ami nagy eséllyel több kárt okoz majd a szervezetedben, mint amennyi hasznot hozna.
  2. Nagy lendülettel, lelkesen vágsz bele az edzésekbe is. Veszel egy fitness bérletet, eljársz néhány csoportos órára, vagy a konditerembe heti négy vagy akár öt alkalommal is, hogy minél gyorsabb és látványosabb legyen az eredmény, de nem történik érdemi változás. Még fehérjeturmixot is vettél, mégsem jön a csoda. Pedig te küzdesz érte, erőn felül.
  3. Amikor ráállsz a mérlegre, látod, hogy lement ugyan néhány kiló, az alakod is változott azért, de a robbanásszerű fogyás mindennek ellenére nem érkezett meg és a kezdeti lelkesedésed szépen lassan teljesen elszáll.

3. Ne várj csodákra! Légy tisztában a saját határaiddal!

A fenti forgatókönyvnek persze nem kell így megvalósulnia. Ha tudatos vagy és lépésről lépésre haladsz a célod felé, sokkal nagyobb, ráadásul hosszú távú sikereket érhetsz el. Ehhez azonban reális célokat és reális határidőket kell megfogalmaznod, amiben a pihenésnek is fontos szerepe van. Ha gyorsabban szeretnél elérni valamit, mint ahogy azt a képességeid engednék, bizony csalódni fogsz, de ha már ismered és tudod, hogy mikor mi a következő, elérhető távolságban lévő lépés, akkor garantáltan meg tudod valósítani a céljaidat.

Ismerd meg önmagad és a határaidat! Rossz ötlet magadat például más testében elképzelni, hiszen mindenkinek különböző testi adottságai vannak, és ez így jó. Próbáld meg inkább elfogadni a tested és hozd ki a magadból a maximumot!

4. Bátran kérj segítséget!

Vannak olyan célok vagy fogadalmak, amiket sokkal nehezebb segítség nélkül megvalósítani. Ilyen tipikusan a fogyás, a sporttal kapcsolatos célok (például ha maratont szeretnél futni), de az egészséges étkezés is.

Lefogyni sokszor nem csak azért nehéz, mert valaki nem elég kitartó, hanem azért is, mert ez sok szempontból bonyolult folyamat, aminek komoly élettani, edzéselméleti háttere, sőt a legtöbb esetben nagyon mély lelki okai is vannak. A túlsúlynak és a lelassult anyagcserének számtalan oka lehet, ezért érdemes felesleges zsírpárnáinkra egy probléma tüneteként tekinteni és megkeresni a valódi okokat. Éppen ezért jobb, ha megfelelő szakmai segítséggel vágsz bele az új életbe, legyen a segítségkérés az első lépés az életmódváltásodban.

5. Légy tudatos!

Egészen biztos lesz olyan időszak, amikor eleged lesz mindenből és legszívesebben feladnád az egészet. Ez természetes, hiszen mindenkinek vannak rossz napjai. Amikor kicsit meginog az akaraterőd, nézd meg a papírt és emlékeztesd magad rá, hogy mit tettél már meg azért, hogy elérd az áhított célt és miért fontos ez neked. Mérlegelj és csak utána cselekedj, így biztosan sikerül valóra váltani az álmaidat!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

címlapkép: 123rf

Címlapról ajánljuk

B12-vitamin és folsav – Vitaminok az idegrendszerért!

A B12-vitamin és a folsav hozzájárul a normális pszichológiai funkciókhoz, azaz az olyan kognitív teljesítményekhez, mint a memória, a koncentráció, a tanulás és a problémamegoldás. E vitaminok túl kis mennyiségben való bevitele hosszú távon gyengítheti a kognitív teljesítményt, különösen a memóriát, illetve összefüggésbe hozható a depresszió kialakulásával is.

Hirdetés

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

További cikkek