Ilyen következményekkel is járhat, ha nem eszel elég szénhidrátot

Sokan úgy próbálnak megszabadulni a fölösleges kilóktól, hogy drasztikusan lecsökkentik a szénhidrátbevitelüket. Pedig ennek igen kellemetlen következményei is lehetnek.

A szénhidrátokat alapvetően két csoportba oszthatjuk. Vannak ez egyszerű (gyorsan felszívódó) szénhidrátok, mint például a szőlőcukor, a gyümölcscukor, illetve ide tartoznak a két cukorból álló vegyületek, mint pl. a kristálycukor (szacharóz), a tejcukor (laktóz) stb. A második nagy csoport az összetett (lassan felszívódó) szénhidrátok csoportja, amik azok a vegyületek, amelyek sok egyszerű szénhidrátból épülnek fel, ilyen pl. a gabonaszemekben, a kukoricában, a burgonyában található keményítő. Míg az utóbbi nem dobja meg a vércukorszintünket, ezért bátran fogyaszthatjuk, addig az első fajta komoly gondokat okozhat rövid- és hosszútávon, így azt javasoljuk, inkább az összetett szénhidrátokat fogyaszd, akkor is ha diétázol, és akkor is, ha nem.

A szénhidrát elengedhetetlen a szervezetünk megfelelő működéséhez. Ha nem eszünk eleget belőlük, akkor lecsökken a szervezetbe bevitt probiotikumok és rostok mennyisége. Emiatt lelassulhat az emésztésünk, és az immunrendszerünk is legyengülhet, de még több mellékhatásra számíthatunk.

Holdkóros

Az agyunknak szüksége van a megfelelő mennyiségű szénhidrátra az optimális működéshez. Éppen ezért, ha nem viszel be belőle eleget, akkor fizikailag és szellemileg sem leszel a toppon. Emiatt rosszabban teljesíthetsz a munkában, és otthon is ingerlékenyebb leszel. Ha pedig sportolsz, szintén szükséged van némi szénhidrátra, mert az izmok is jórészt ebből a forrásból merítenek energiát.

Hangulatingadozás

Szénhidrátok nélkül visszaesik a vércukorszintünk, amitől a hangulatunk is ingadozni fog. Az sem segít, hogy a szénhidrátoknak kulcsszerepük van a szerotonintermelésben. Ha nem megfelelő szinten van a szerotoninszintünk, akkor seperc alatt felmehet bennünk a pumpa, illetve könnyebben alakulhat ki a depresszió is.  

Kellemetlen szájszag

Ha nincs elég szénhidrát a szervezetben, akkor testünk zsírt kezd égetni, hogy legyen elég energiája, és úgynevezett ketonokat termel. A ketonok közé tartozik az aceton is, ami miatt erjedő gyümölcsre emlékeztető szagúvá válhat a leheletünk. Ezért is van az, hogy a ketogén-diétát követők rágózni kezdenek egy idő után.

WC-gondok

Ha csökkented a szénhidrátot, akkor előfordulhat az is, hogy a rostbeviteled sem lesz megfelelő, emiatt pedig könnyedén lelassulhat az emésztésed is, ami székrekedéshez vezethet. Rostokra nem csak azért van szükségünk, hogy stabil legyen a vércukorszintünk, hanem azért is, hogy megfelelő legyen a bélmozgásunk.

Akkor mégis mit egyél?

Fontos tehát, hogy mindenképpen együnk szénhidrátot, és ha lehetséges akkor, mindenképpen a már korábban említett lassan felszívódókból együnk többet. Együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, illetve teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket.

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek