Így készíts húsmentesen "szalonnát" – 5 módszert mutatunk

Ha az ember úgy dönt, hogy kevesebb húst eszik, van néhány olyan étel, ami kifejezetten tud hiányozni – a szalonna, mondjuk, pont ilyen. Azoknak, akik nehezen mondanának le erről a húskészítményről, van egy – vagy inkább hat – jó hírünk: húsmentesen is lehet szalonnát csinálni!

Azt hinné az ember, hogy a szalonnát nehéz bármivel is pótolni, pedig ízre nagyjából könnyű visszahozni, amit a növényalapú étrendre áttérők elveszítenek vele. Hat alapanyagból például néhány összetevő hozzáadásával kifejezetten könnyű vegán szalonnát csinálni.

Kókuszos szalonna

Bármilyen furcsán is hangzik, a kókuszpelyhek zsírtartalmuk miatt tökéletes szalonnahelyettesítők. Az elkészítés egész egyszerű: a pelyheket rakd bele folyékony füstből (kulináris boltokban kapható), szójaszószból és paprikaporból álló keverékbe, és rakd be a sütőbe addig, amíg teljesen dehidratálódik, és ropogóssá válik. Egy légmentes tárolódobozban a hűtőben tárold, majdnem egy hétig eláll benne.

Padlizsánszalonna

A padlizsánt nem egyszerű jól megcsinálni, de szalonnaként akkor leszel igazán sikeres vele, ha jó vékonyra vágod a szeleteket. Nem kell a szószhoz más, mint tamari szósz, Worcestershire szósz, egy kis juharszirup, folyékony füst, pirospaprika, só, fokhagymapor és némi bors. 120 Celsius-fokon 25-30 percig az egyik, majd 10-15 percig a másik oldalát kell sütni.

Tempeszalonna

A tempét hasonló mixbe kell áztatni, mint a padlizsánt, és ugyanúgy vékonyra felszeletelni. Először gőz felett meg kell a darabkákat puhítani, majd legalább egy órát áztatni a fenti szószban. Ezután oldalanként 5-7 percet kell őket sütni sütőben közepes hőfokon, amíg ropogóssá nem válik a külső részük.

Így készíts húsmentesen szalonnát - 6 módszert mutatunk

Siitakeszalonna

Ehhez a recepthez csak friss siitake gombára, őrölt paprikára és némi tamari szószra lesz szükséged, a titok pedig az, hogy 15-30 percig a darabokra vágott gombát 160 Celsius-fokos sütőben süsd. Tíz percenként azért nézz rá, akkor lesznek jók, ha ropogós a szélük.

Tofuszalonna

Ezúttal is a szószon van a hangsúly, és nincs új a kalapban: a folyékony füst, a juharszirup, a bors és kivételesen a rozmaring az, ami az alapját adja az ízeknek. Negyed órát kell ebben a vékonyra vágott tofut áztatni, majd éjszakára a hűtőben hagyni. Ezt nem sütőben, hanem serpenyőben, olajban kell kisütni egészen addig, amíg nem ropogós a külső rétege.


Még több húsmentes cikk:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...