Gryllus Dorka – Barátnők, konyhákban

Múltkor Winkler Nórával Veres Mari beszélgetett, most pedig Winkler Nóra kérdeziGryllus Dorkát, ételekről, stábbüfékről, konyhai játéktérről.

Dorkával sok jó együttfőzős élményünk van, de hiába közel huszonöt éves ez a barátság, én sem tudtam a sündisznótorta sztoriját, és azt sem, hogyan oldja meg,ha a filmjelenetben huszadszorra veszik fel, ahogy farkaséhesen eszik, továbbá, hogy a németek gyakrabban jönnek össze baráti vendégség-vacsorákra, mint mi, magyarok. Sok film, muzsika és színház után – bár éppen most vett át egy szerepet a Tháliában a NőNyugat című darabban – ráérősebb életszakasznál tart, szerintem gyönyörűen gömbölyű hasával."

Fotók: Janine Guldener

Milyen erős ízemlékeid vannak gyerekkorból?

Gryllus Dorka: Ami kizárólag a gyerekkoromat jellemzi és ma már valahogy ritkán eszem, az például a főtt répa reszelt sajttal! Alma sajttal és a szalonnás makaróni. Dédnagymamám fogásai voltak ezek, csupa jó kis kombináció. Alapételek. Persze volt sok bonyolult ünnepi fogás is, de ezek a gyerekkori alapkedvencek, mint például a krumpli vajjal. Nálatok nem voltak ilyenek?

De. Sőt voltak betegséghez kötődő ízek, mint a tejfölös krumplileves, vagy amit imádtam, a savanyú tojás. A krumpli vajjal is megvan, az ma is a megnyugvás íze. Mennyit főzöl?

Gryllus Dorka:Ritkán. És általában zöldségeket, mert azt szeretem enni. Összekeverni, összesütni sokféle zöldséget vagy salátát.

De hogy? Meglátod, megveszed és kitalálsz rá valamit, vagy keresel receptet?

Gryllus Dorka:Kigondolom, kitalálom úgy nagyjából és keresek hozzá egy receptet. Majd összességében kicsit máshogy, megcsinálom. De szerintem mostantól többet leszek a konyhában. Mert ha sokat utazom, sok a munka, turbulens az élet, nem fér bele. Most nagyon úgy néz ki, hogy nyugalmas szakasz jön, amiben lehet majd főzni. Például krumplit vajjal.

Van olyan fogás, amiben kifejezetten nagyon jó vagy?

Gryllus Dorka:Nem vagyok becsvágyó szakácsnő. Ha megkívánok egy ízt, azt megfőzöm és boldog vagyok vele. De ez nem vezet el arra, hogy a barátaimnak ötfogásos vacsorákat adjak. Berlinben gyakrabban előfordult, hogy este csináltam valami finomat és meghívtam az ottani barátokat. Ott valahogy jobban működik az egymásnál vacsorázás.

Igen. Azt mindig mondtad, hogy Berlinben más tempója van az életnek. Nincs ez az állandó mobiltelefonálás, hogy mindenki idegesen válaszolgat a hívásokra és nem lehet egy mondatot befejezni. Meg hogy hétvégén munka miatt kifejezetten nem illendő a másikat hívni, az hétvége, privát idő, amit kölcsönösen tiszteletben tartanak.

Gryllus Dorka:Igen, valahogy ezek is közrejátszanak abban, hogy az embereknek több idejük van ilyen baráti vacsorákat adni. Ha nálunk volt ilyen összejövetel, azért én olyankor se ananásszal töltött, libás vaddisznót főztem, szóval nem tobzódom ennyire a szakácsművészetben.

Anyukád rendező. Nálatok is erős ez az önmegvalósító, intellektuális női vonal. Ebben például volt arra iránymutatás, hogy hol lehet egy ilyen karrierben helye a konyhának, piacra járkálásnak, süteményszagnak, közös családi kajáknak?

Gryllus Dorka:Nem hiszem, hogy ez karrierfüggő. Ismerek nagyon sikeres nőket, akik szenvedélyes szakácsnők, imádnak enni és órákat tudnak receptekről beszélgetni. A mama, ha egy álló hétig csak sajtos pogácsán élne, észre sem venné. Őt egészen más dolgok foglalkoztatják a világból. Persze ő is szokott főzni, vannak specialitásai, amiket imádunk, de nem tud egy ételtől olyan izgalomba jönni. Papa viszont igen, imád enni és piacra járni, szóval nálunk ez az ő terepe.

Kitől tanultál főzni?

Gryllus Dorka:Nem állítanám, hogy tudok, de sokat tanultam például a nagymamámtól. Egyrészt mellette, másrészt a tőle kapott, általa írt szakácskönyvből. Minden fontos családi recept benne van, ünnepi ételeink, a teljes karácsonyi menü, továbbá levesek, főzelékek, vagy például a csirkepaprikás is. Részletes, követhető leírások, melléjük meg írt családi sztorikat. Nagyon szeretem, a családból többen rendeltek tőle maguknak is. Ő igazi, magyaros konyhát visz, de vannak a könyvben családi specialitások is, mint például a sündisznó torta.

Az micsoda?

Gryllus Dorka:Az az én szülinapi tortám. Mandulákkal van teleszúrva, innen a neve. Szülinapra mindenki rendelheti a nagymamámtól a saját kedvencét, a papa például minden évben citromtortát kér, én meg sündisznót.

Ezeket nem is tudtam.

Gryllus Dorka:Látod, milyen jó, hogy az emberrel riportot csinálnak? Csomó érdekes dolog derül ki.

Valóban. Asszem, ezért választottam ezt a szakmát. Na, de akkor térjünk át saját közös főzéseink hosszú folyamára, a hármas szülinapi akciókra.

Gryllus Dorka:Jaj, azok szuperek voltak. Barátnőnkkel, Mónival, mindig együtt ünnepeljük a születésnapokat. Az ünnepeltnek a másik kettő főzött, de folyton valami nagyon extrával akartunk előrukkolni, bonyolult, több órát igénylő fogásokkal. Úúú, mennyit egyeztettünk, okoskodtunk, hogy mi lenne a passzolóbb menüsor, volt előétel, meg leves és főétel is, talán csak a tortát vettük cukrászdában.

Aztán valamelyikünk jelezte, hogy nem akkora nagy mulatság a születésnapján egyedül órákat ülni egy szomszéd szobában, csak mert meglepetés a menü. És inkább nem szeretne meglepődni, meg segít is, csak ne legyen ez a jó szándékú száműzetés.

Gryllus Dorka:Onnantól hárman főztünk, ami tényleg nagyobb mulatság volt és fokozatosan egyszerűsödött is a kaja. Volt valami pritaminpaprikás-cukkinis-tejszínes tagliatelle receptünk, az nagyon jó volt. Imádom a tésztát. Németországban sokkal elterjedtebb valahogy az olasz konyha, már szinte ki is szorítja a hagyományos német ételeket. Baráti vacsorákon, forgatásokon is sokszor van tészta.

A tésztaevés benned nem rántja magával a hizlal félelmet?

Gryllus Dorka:Jelenleg teljesen megfeledkeztem erről a problémakörről. Félév múlva, ha kérdezed, simán lehet, hogy azt mondom, tésztát, ó csak délben, este már nem merek. De perpillanat egyáltalán nem foglalkoztat.

Zöldséges sült tészta

Van olyan, hogy egy életszakaszhoz egy íz tartozik? Gimiben mindig ez, főiskolán az...

Gryllus Dorka:A gimnáziumhoz a Kis Itália milánói spagettije kapcsolódik, hús nélkül vegyes salátával. Ha csak lehetett odamentem és ezt ettem. Sokat ettünk rokfortos spagettit is, aztán a Móriczhoz közeli kisbüfében a sajtos hot dog, ja és persze a Moszkva téri hamburger.

Az erős volt.

Gryllus Dorka: Buci, karavánsajt, csalamádé. Egy sehol máshol nem létező mix. Itt van az íze a számban. Később a Nemzeti Színház stúdiósaként is csodás kajáim voltak, például a rántott gombáspalacsinta. Volt alternatívája is, a csípős paprikás, medvesajtos zsemle. Árfekvésben a legjobb a környéken kapható vegetáriánus étel.

Mmmmm, ínycsiklandó. Emlékszem, a Színművészeti alatt folyton egy Vas utcai bárban ettetek, ittatok, gyakorlatilag ott éltetek, ha kiszabadultatok a főiskoláról.

Gryllus Dorka: Az is egy komoly időszak volt. Minden nap ugyanazt a salátát ettem.

Zöldbabfőzelék

Amikor Berlinben vagy, milyen íz tud hiányozni a legjobban?

Gryllus Dorka: Például a tejfölé. Van, hogy úgy érzem, nem tudok jóllakni, nincsenek olyan ételek, amiket megszoktam, például egy jó harcsapaprikás túrós csuszával. Se túró, se tejföl nincs. Már több riportban elmondtam, micsoda üzlet lenne Berlinben egy magyar étterem, de egyelőre semmi eredménye. De azért ez visszafelé is működik, például a spárga hollandi szósszal, szerintem Berlinben a legjobb, és a levesek. Ott tök normális, hogy csak egy levest ebédelsz, az nem egy előfutár, hanem maga a főfogás. Kreatív, sűrű, tartalmas levesek, mondjuk egy kókusztejes sütőtök vagy gyömbéres zöldségkrém-leves. Na, az azért tud hiányozni.

Miket főztél ott, ha honvágyad volt?

Gryllus Dorka: Néha iszonyúan megkívántam egy jó zöldbabfőzeléket vagy lecsót. És emlékszem, hogy vetettük rá magunkat, amikor a Simi – Wahorn Simon, a Rotfront zenekar vezetője – mákos tésztát csinált, mert neki meg az a kedvence.

Ha a színházban, darabban enni kell, annak van íze vagy az annyira másmilyen állapot, hogy fel se fogja a test, hogy eszik?

Gryllus Dorka: Egyrészt nem mindig nagyon igényes az a kaja. Filmben meg különösen nagy akaraterőt és alázatot tud igényelni egy vacsorajelenet forgatása. Felvesszük hússzor és hát nem lehet csalni, jóízűen kell falatozni, még ha a végére azért már hánynál is. Pláne, ha a szerep szerint farkaséhes vagy, és falod az ételt. Na, arra rá kell készülni, nem ebédelni előtte. Ha kisebb a költségvetés, akkor az étekre se jut annyi, múltkor egy ilyen spórolós chili con carne került elém, a harmadik felvételtől nehéz volt a dolog. Ezért se praktikus, ha vegetáriánus egy színésznő. Múltkor egy forgatáson egy nagyon nagy csülköt kellett volna ennünk és egy színésznő kolléga szólt, hogy ő nem eszik húst. Persze meg lehetett oldani, de gondolhatod, hogy örültek ennek a pluszfeladatnak a kellékesek.

Színes zöldséges clafoutis

Évekig te sem ettél húst.

Gryllus Dorka: Leghosszabban egyben nyolc évet, gimnázium után. Ma már szoktam néha.

És miért lettél vegetáriánus?

Gryllus Dorka:Ha az autópályán látok egy disznókat szállító teherautót, sajnálom, hogy ezt a kínzást azért csinálják, hogy ehessünk egy kolbászt. És régen, amikor Marika néni becézgette a tyúkjait és azok a tyúkok boldogan éltek, amíg meg nem haltak, az még más volt. Ma, ezek a szerencsétlen, keltetőben keltett, tápszeren tartott, minimális helyen összezsúfolva nevelkedett állatok, akiknek levágják a csőrét, hogy ne tépjék ki egymás tollát, hiszen érthetően idegbetegek – szóval ettől rosszul vagyok. És nem is hiszem, hogy egy ilyen életen átment állat, jó lehet nekünk, ha elfogyasztjuk.

Ha nem magadnak főzöl, hol eszel napközben?

Gryllus Dorka:Ha stabilan tartózkodom egy címen, akkor kifigyelem, hol van jó menü napközben és odaszokom. De költözésnél újra kell építeni az egész rendszert és mostanában volt pár ilyen helyváltoztatásom.

Libanoni zöldséges bulgur

Szoktál sütni?

Gryllus Dorka:Azért nem, mert nem nagyon szeretem az édességet. Meg tudom csinálni persze, de annyira nincs benne a rutinomban, hogy tortát egyek vagy sütiket.

Múltkor voltunk valahol és fel is kaptam a fejem, hogy nézegetted a desszerteket és ettél is.

Gryllus Dorka:Hát igen, mostanában vannak szokatlan dolgok. De ha elém hozták régen, forgatásokon, csokikat például, akkor az inkább fegyelem volt, hogy ne vegyek folyton, ha kínálnak, mert úgy aztán hipp-hopp feljön két kiló, pedig csak egy kicsit eszegettem két jelenet között.

Van olyan étel, ami izgat, gondolkozol, hogy na, az hogyan készülhetett?

Gryllus Dorka:Pont ma emlegettem a másik nagymamám rakott krumpliját. Tökéletesen emlékszem az ízére, de hogy mitől volt olyan, már nem tudjuk összerakni. Rengeteg tejföllel készült, kolbász nélkül, és vékonyra vágta a krumplit. Lehet, hogy nem tett bele tojást? Nagyon jó íze volt, az biztos. Ki fogjuk próbálni többféle módon, hogy elhagyunk egy-egy összetevőt, hátha előjön az a kombináció, amilyennek ő csinálta. Bízom benne, hogy kikísérletezzük, mert hiányzik.

Akkor most, hogy megkönnyítsük a receptkeresgélést, és hátha ráakadsz az igazira, íme, a NoSalty ajánlata, az extra szaftos rakott krumpli. A zöldséges ételekből és a levesekből pedig ezeket választottuk neked: színes, zöldséges clafoutis, zöldséges sült tészta, sütőtök-krémleves, zöldséges bulgur.

Winkler Nóra

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek