Félre éjjeli baglyok és hajnali pacsirták - itt a két új kronotípus! Te vajon melyikbe tartozol?

Nemcsak kétféle alvási kronotípus létezik, szakértők szerint a korán kelők és későn fekvők mellett van még két olyan is, aki délután dől ki igazán.

Ha mindig is úgy érezted, hogy nem tartozol a korán fekvők-korán kelők táborába, de nem vagy későn fekvő-későn kelő sem, akkor itt a te pillanatod: egy friss belga kutatás szerint létezik még egy harmadik és negyedik alvási kronotípus is az éjszakai baglyok és a reggeli pacsirták mellett. Az új típusok közül az egyik az esti órákban kevésbé aktív, a másik viszont kora délután dől ki teljesen.

A kutatáshoz 1300 emberrel töltettek ki online kérdőívet, a legfiatalabb közülük 12, a legidősebb pedig 90 éves volt. A kitöltőknek az alvásuk rendszerességével és a napközbeni éberségükkel kapcsolatban kellett kérdésekre válaszolniuk. A kutatók elemezték a kapott válaszokat, és kiderült, hogy meglepően sokan vannak azok, akik kora délután eresztenek le, és olyanok is, akik nagyjából 11 és délután 5 óra között a legaktívabbak. Szakértők előbbieket sziesztázóknak nevezték el (mivel ezek az emberek hajlamosabbak ebéd után ledőlni egy kicsit), utóbbiakat pedig délután aktívaknak,, mivel ők ebben az időszakban a legéberebbek.

Ami a számokat illeti: a kutatásban résztvevők közel fele (631-en) illett a két alapkategória valamelyikébe, 550-en a másik két, új kronotípus egyikébe. Ugyanakkor a válaszadók 30 százalékát még így sem sikerült egyértelműen bekategorizálni.

A kronotípusok megállapításának gyakorlati haszna, hogy kiderülhet, ki mikor a leghatékonyabb, kinek hogy érdemes a napi menetrendjét kialakítani. Nem meglepő módon, a kutatásból kiderült például, hogy a sziesztázó csoportba tartozók sokkal jobban éreznék magukat, ha ebéd után ledőlhetnének 10-15 percre, ez azonban a modern társadalomban egy állandó munkahely mellett nagyjából megoldhatatlan helyzet.

Az eredmények egyébként egyaránt vonatkoztak a férfi és női válaszadókra is, teljesen függetlenül attól, hogy milyen időbeosztásban dolgoztak. Az életkor egy kicsit árnyalta a statisztikát: minél idősebb volt valaki, annál nagyobb eséllyel került bele a sziesztázók kategóriájába.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapról ajánljuk

További cikkek