Ezen is múlhat, hogy milyen nyugodtan alszol éjszaka

Egy friss kutatás szerint egyes emberek emiatt a tulajdonságuk miatt alszanak jobban, mint mások.

Az alváshiány komoly egészségügyi problémákkal járhat hosszú távon, ezért kifejezetten érdemes figyelni arra, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást biztosítsuk magunknak, lehetőleg minden nap. Rengeteg dolgot tehetünk azért, hogy minél pihentetőbb legyen az éjszakánk, többek között ide tartozik a megfelelő matrac kiválasztása, a lefekvés előtti alkoholivás korlátozása, vagy az ideális hálószoba-hőmérsékletegy friss tanulmány szerint viszont az is befolyásolja az alvásunkat, hogy félig tele van-e az a bizonyos pohár, vagy félig üres.

Az Illinois-i Egyetem kutatói több mint 3500 (32-51éves) felnőtt alvási szokásait és az élethez való hozzáállását vizsgálták meg egy kutatásban, majd összehasonlították, hogyan függ össze az optimizmus, a pesszimizmus és az alvásminőség. A felmérést öt év alatt többször is megismételték, és kiderült, hogy az optimisták lényegesen jobban alszanak.Az eredmény pedig összhangban van azokkal a korábbi kutatásokkal, amelyek kimutatták, hogy az optimista emberek szív- és érrendszere egészségesebb.

A kutatásból a szakértők azt szűrték le, hogy az optimisták nagyobb valószínűséggel alszanak 6-9 órát, mint a pesszimisták, és 74 százalékkal kevesebb volt az esélyük a kóros álmatlanság kialakulására, és összességében 78 százalékkal nagyobb valószínűséggel aludtak jól.

A kutatók szociodemográfiai sajátosságokat, az életkort és az egészségi állapotot is figyelembe vették a kiértékelés során. A különbségek valószínűleg azért ilyen jelentősek, mert az optimista emberek jobban meg tudnak küzdeni a stresszel, és lefekvés előtt kevesebbet kattog az agyuk negatív dolgokon, mint a pesszimistáknak. Bár az eredmények csak megfigyelésekre és nagyrészt saját bevallásra alapulnak, a szakértők úgy gondolják, hogy jól mutatják az alapvető különbségeket az optimisták és a pesszimisták alvási szokásaiban.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...