Ezért jó, ha étkezési naplót vezetsz

Nagyon hasznos, ha vezeted, miből, mikor és mennyit eszel, és nem csak akkor, ha fogyni szeretnél.

Ha rendszeresen naplót vezetsz, akkor biztosan tapasztaltad már, mennyire hasznos néha visszaolvasni a saját - egykori - gondolataidat. A rendszeres jegyzetelés pedig nemcsak a magánéletben jöhet jól, de akkor is, ha éppenséggel életmódot szeretnél váltani. Az alábbi hölgynek például nagyon bejött az, hogy mindent lelkiismeretesen lejegyzetelt, amit egy nap alatt megevett.

Az amúgy újságíróként dolgozó Natalie tehát úgy döntött, elkezdi felírogatni a napi energiabevitelét, és kisebb szívrohamot kapott, amikor már az első nap kiderült, hogy közel 4000 kalóriát eszik meg 24 óra alatt. (Ami körülbelül duplája az átlagosnak.) Ez az érték azért is sokkolta ennyire, mert úgy érezte, hogy odafigyel a táplálkozására, viszont azzal nem számolt, hogy az apró nasik összeadva szép kis energiatöbbletet jelentenek.

Getty

Az ételnapló írásakor kiemelten fontos, hogy minden egyes étkezést le kell jegyzetelni tisztességesen, még akkor is, ha csak egy szem mandulát kaptunk be délutáni snackként. Natalie a folyadékfogyasztását is felírta, így hamar rájött, hogy a kajanaplónak köszönhetően milyen könnyű kiszúrni a hibás étkezési szokásokat.

Az első, amin változtatott az ételnaplónak köszönhetően, hogy sokkal tartalmasabb reggelikre váltott, mert így ritkábban jött rá falásroham ebéd előtt. A délutáni kajakómát úgy kerülte ki, hogy minimálisra csökkentette a cukros ételeket, és inkább valami fehérjében és zsírban gazdag menüre szavazott.

Ha szeretnél életmódot váltani, akkor neked is nagyon hasznos lehet ételnaplót készítened. Nagyon fontos, hogy minden egyes falatot írj le, hiszen így láthatod pontosan, mennyi kalóriát is viszel be egy nap alatt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.