Ez a vegán étterem kiérdemelte a Michelin-csillagot

Remekül indult az év a francia ONA étteremnek, akik hazájukban első vegán vendéglátóhelyként kapták meg a legnagyobb gasztronómiai elismerést, a Michelin-csillagot.

Egy délnyugat-franciaországi vegán étterem kapott Michelin-csillagot, így ez az első olyan csillagos vendéglátóhely, amely kizárólag növényi alapú ételeket szolgál fel a látogatóinak.

Claire Vallee működteti a 2016-ban nyílt ONA éttermet Ares városában, Bordeaux közelében –a név egyébként az Origine Non Animale rövidítéséből ered. "Olyan érzés volt, mintha elütne egy vonat" - nyilatkozta Vallee az AFP-nek arról a pillanatról, amikor felhívta a Michelin Guide, és tájékoztatta a döntésről. A klasszikus csillagon túl zöld csillagot is kiérdemeltek, amit tavaly óta ítél oda az arra érdemes éttermeknek a szervezet. Az ONA „az első vegán étterem Franciaországban, amely csillagot nyert” - mondta a Guide Michelin szóvivője az AFP-nek.

Vallee hét fogást kínált ínyenc étlapján, mielőtt a Covid-19 korlátozások miatt be kellett volna zárnia az ONA-t. Kedvenc kombinációi között szerepel a fenyő, vargánya és a szaké, valamint a zeller, tonka és borostyán.

ONA Facebook-oldal

A hagyományos bankok egyébként nem ítéltek meg támogatást az induláskor. "Azt mondták, hogy a veganizmus és a növényi eredetű élelmiszerek kilátásai túl bizonytalanok" - mondta a tulajdonos. Ráadásul az Atlanti-óceán partján fekvő Arcachon-medencét sem tartották ígéretes lokációnak, ezért Vallee közösségi finanszírozással, crowdfunding segítségével gyűjtötte össze a tőkét, valamint a Le Nef bankon keresztül, amely az etikusnak tartott projektek hitelezésére szakosodott. "Ez azt mutatja, hogy semmi sem lehetetlen" - nyilatkozta a sikerről. Ugyan most a francia vegán konyha úttörőjeként tartják számon, Vallee elmondta, hogy egyszerűen csak mások nyomába eredt, kiemelve a néhai Jean-Christian Juryt, aki a berlini Mano Verde éttermet vezette.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.