Így tedd el az epret – lekvárként, szörpként, aszalva is finom

Az egyik legfinomabb koranyári csemege, amit szerencsére nemcsak frissen élvezhetünk, számtalan módon tudjuk tartósítani is. Mutatjuk, hogy tedd el az epret, hogy 100%-ig kihasználd csodás ízét.

Az eper rendkívül aromadús, és egyben magas víztartalmú gyümölcsünk, amely egyrészt frissen nagyon előnyös, hiszen nemcsak az éhséget, a szomjat is jól oltja, ám a tartósításnál és az eltarthatóságánál hátrányt jelent. Egyrészt el kell fogadnunk, az eper könnyen romlik, pár napig lesz csak friss, és minél tovább áll például a hűtőben, annál könnyebben elindulhat benne a rothadás és erjedés. Ezért, ha nem tudjuk gyorsan, frissen elfogyasztani, inkább tartósítsuk valamilyen egyszerűbb módon, mindenképp jobban járunk vele, mintha töppedt, puha, rosszabb esetben kellemetlen ízű darabokra lelnénk a hűtőszekrényben.

Ha nem tudjuk gyorsan, frissen elfogyasztani, inkább tartósítsuk valamilyen egyszerűbb módon

Fagyasztóba – ha nincs más

Ha szorít az idő a leggyorsabb és a romlás helyett még mindig a legjobb megoldás, ha bedobozolva eltesszük a fagyasztóba, annak ellenére, hogy az eper nem a legjobban fagyasztható gyümölcsünk. Mivel egészen vékony a héja, puha rostjaiban pedig nagyon sok vizet tárol, gyorsan szilánkosra tud fagyni, amitől felengedés után sosem lesz olyan friss és élvezhető, mintha egy cseresznyét, bogyós gyümölcsöt vagy akár málnát ennénk.

Vszont remekül használható joghurtba, smoothie-kba, készülhet belőle friss eperszósz, kerülhet süteménybe. Díszíteni nem a fagyasztott eperrel fogunk, de ízében abszolút megőrzi majd a fagyasztott változat is a nyári aromákat.

Lekvárnak és szörpnek tökéletes

 Vannak, akik számára a barack után az eperlekvár az igazi favorit, és valóban, az eper ízei nemcsak remekül megőrződnek, hanem gyakorlatilag meg is sokszorozódnak, ha jó technikával készül belőle lekvár. A titok itt is a nedvességtől való megszabadulásban és abban rejlik, hogy sikerüljön olyan dzsemet főzni, ahol a gyümölcs nagyobb darabkái is megtalálhatók a lekvárban. Persze főzhetjük egészen simára is, de egy-egy falat édes eperdarabra harapni egy friss eperlekváros kenyéren valamikor télen, mikor a nyár forró percei már csak emlékként derengenek fel – megfizethetetlen.

A bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan, az eperből is főzhetünk nagyszerű szörpöket is, akár kombinálhatjuk más gyümölcsökkel is, sőt, vannak, akik a koranyár két kedvencét, a bodzát és az epret szörpben is házasítják – a két különleges aromájú alapanyag nagyszerű párost alkot.

Fermentáljuk!

Ha pedig kacérkodunk a fermentálással, próbáljuk ki, hogy az erjedő eperből üdítőt készítünk: meg fogunk lepődni, ugyanis romlott eperíz helyett frissítő, kellemesen savanykás, mégis eperízű italt kapunk, ha betartjuk a fermentálás egyszerű szabályait.

Aszalt-szárított eper

Kandírozás és aszalás – ha van időnk

Ünnepek táján a türelmes és kitartó szakácsok saját kandírozott narancshéjat tudnak készíteni, és váltanak ki osztatlan csodálatot a családi és baráti körben. Nyáron ugyanezt a sikert meg lehet ismételni az eperrel, amely, ha sikerül megszabadítanunk a nedvességtartalmától, egyrészt nagyon finom egyszerű, szárított formában is – zabkásába, joghurtba, műzlibe keverve például -, de cukorszirupban kandírozva is, úgy tényleg ellenállhatatlan ízbombát készíthetünk belőle, ami már magában is remek csemege.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több epres tipp itt:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.