Ennél valamit két online tanóra között, de nem tudsz főzni? – Akkor ezt a két receptet neked találták ki!

Hoztunk két nagyon ízletes, egyszerű és gyors receptet, amit bárki el tud készíteni anélkül, hogy különösebben értene a főzéshez.

Több ezer ember tanul vagy dolgozik most otthonról, ilyenkor pedig saját magunknak kell gondoskodnunk az ebédről. Nincsen sulis menza, munkahelyi kantin, viszont az időnk is kevés arra, hogy nekiálljunk ráérősen főzőcskézni. Ne bízd magad a zacskós levesre vagy a pizzafutárra, készítsd el velünk életed legjobb paradicsomlevesét és sajtos tésztáját!

Ez a két étel fél óra alatt elkészül, nem mindegy azonban, hogyan kezdünk neki. Vegyél elő két lábost, az egyikbe önts minimum három liter vizet, és tekerd fel a hőfokot a tűzhelyen. Amíg a víz felforr, nekiláthatsz elkészíteni a paradicsomlevest!

Leves 30 perc alatt

Kevesen vannak, akik ne szeretnék a régi, jól ismert menzás paradicsomlevest. Ehhez az ételhez nem kell más, csak: 8 dl paradicsomlé, 3 dl víz, 3 evőkanál napraforgó olaj, 2 evőkanál finomliszt, 3 evőkanál cukor, 1 kávéskanál só, 1 evőkanál sűrített paradicsom, 1 közepes db vöröshagyma és 20 dkg betűtészta.

Az olajból és a lisztből világos rántást kell készítened. Ha még nem csináltál rántást, először öntsd az olajat a lábosba, majd közepes hőfokra állítsd be a tűzhelyet. Ha a kezedet óvatosan a lábos fölé rakod, és már érzed, hogy sugárzik a hő, hozzákeverheted a lisztet, itt viszont folyamatos keverés szükséges ahhoz, hogy az olaj és a liszt elegye olyan szép krémes legyen, mint a videóban.

Apránként, elkeverve öntsd fel a rántást paradicsomlével.
Tedd bele a megtisztított hagymát, csak úgy egészben, és add hozzá a cukrot, a sót és egy-két kanál sűrített paradicsomot, de ez elhagyható.

Végül annyi vizet adj hozzá, amilyen hígra szeretnéd a levest. A videóban csak három deciliter kerül bele, ízlés dolga, mennyire szeretnéd sűrűre vagy éppen hígabbra.

Végül fedd le, és kb. 20 perc alatt hagyd, hogy összeforrjon a leves, majd csak úgy egyszerűen zúdítsd bele a betűtésztát, ami pár perc alatt megpuhul.

Jöhet a sajtos tészta!

A teljes receptért kattints a képre!

Miközben fő a leves, valószínűleg elkezdett bugyogni a tészta vize is. A vízbe önts egy-két kanál sót, majd öntsd bele a spagetti tésztát. Ha a víz újra felforrt, kapcsold egy kicsit lejjebb a lángot, és a csomagolásán feltüntetett idő feléig hagyd főni a tésztát. A tészta főzővizét próbáld meg leszűrni egy másik lábosba, egy része még kelleni fog!

Ezek után szükséged lesz két teáskanál frissen őrölt feketeborsra és 8 dkg pecorino sajtra. Az eredeti recept úgy működik, hogy egész borsszemeket megpirítasz a serpenyőben, majd egy mozsárban összetöröd kicsit, idő híján viszont a már leőrölt bors is jó alapanyag, a tészta íze így is kiváló lesz!

A sajtot reszeld finomra. A tésztát tedd vissza az üres tésztafőző lábosba, merj rá két merőkanállal a főzővízből, és kis lángon, rázogatva kezdd el főzni. Pár perc után adj hozzá egy nagy adag sajtot és a borsból is bőven. Forgasd át, tegyél még hozzá egy fél merőkanálnyi főzővizet, és rázd, forgasd folyamatosan, idővel látni fogod, hogy egy sűrűbb, krémes réteg képződik a tészta körül.

A tészta akkor van kész, ha az összes sajt és bors benne van (kicsit kihagyhatsz a tálaláshoz) a tészta al dente (fogkemény), a főzővíz és a sajt pedig egy selymes krémet alkot, ami bevonja az egész tésztát

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.