Eddig ihatod bátran a kész teát, a lefőzött kávét és a bontott tejet

Ha mindig is érdekelt, meddig ihatod meg a már lefőzött kávédat, vagy a bontott tejet, most kiderül.

A tea, a kávé és a literes tej általában nem fogy el egy nap alatt, hacsak nem csészénként készítjük el őket, illetve nem iszunk meg több pohárnyi tejet. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ezek meddig fogyaszthatóak biztonságosan anélkül, hogy bármilyen esetleges mellékhatással szembe kéne néznünk. Most eláruljuk, meddig ihatod meg ezeket a termékeket!

Kávé

Előfordulhat, hogy nem tudjuk felmérni, mennyi kávé kell ahhoz, hogy felkeljünk, és könnyedén elinduljon a napunk. Ilyenkor gyakran megmarad egy-két csészényi, ami általában a lefolyóban végzi.

Pedig másnap még fogyasztható, bár kissé veszít az aromájából és savanykásabb lesz, de szerencsére ezt egy csipet sóval orvosolhatjuk. A kávé tehát másnap még fogyasztható, de harmadnap már érdemesebb újat főzni.

Bontott tej

A tej az egyik legromlandóbb alapanyag a konyhánkban, így egyáltalán nem tanácsos a hűtőajtóban tárolni, hiszen ott változékony a hőmérséklet. A felbontástól számított – teljesen mindegy, hogy tartós tej vagy sima – három-négy napig áll csak el, azon túl már megsavanyodik.

Tea

A tea az az ital, amit vétek lenne bögrénként elkészíteni, általában minimum egy kancsóval csinálunk belőle, amiből gyakran megmarad. Jó tudni, hogy minél tovább hagyjuk állni, annál többet veszít egészséges hatóanyagaiból és ízéből. Az édesített teát mielőbb érdemes meginni, ugyanis cukortartalma miatt hamar elszaporodhatnak benne a baktériumok, és idővel penészréteg is kialakul a folyadék tetején. Másnaposan még belefér, de harmadnaposan már inkább öntsd ki, és készíts újat.


Még több a romlandóságról:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...