Ebben a kávézóban nemcsak kávét kaphatsz, de lelki segítséget is

A koronavírus idején ez most igazán jól jöhet néhányaknak.

Ahhoz kétség sem fér, hogy 2020 nem a legkönnyebb év senki számára, azoknak pedig még megterhelőbb lehet, akik mentális problémákkal küzdenek. Nekik most sokkal jobban oda kell figyelniük arra, hogy segítséget kérjenek, ha esetleg úgy érzik, nem tudnak megbirkózni a jelenlegi helyzettel.

Az ilyen nehéz helyzetben jó látni, hogy vannak olyanok, akit mindent megtesznek azért, hogy másoknak segítsenek. Ilyen Kiera és Aimie is, akik nemrégiben nyitották meg Feel Good Club nevű kávézójuk Manchesterben, ahová az emberek azért járnak, hogy egész egyszerűen: megnyugodjanak. Az itt dolgozók közül többen is végeztek valamilyen lelki segítő képzést.

A kávézót úgy alakította ki a pár, hogy teljes nyugalmat sugározzon. A hatalmas térben növények vannak, a nagy kirakaton árad be a nappali fény, ahol lehet feltett lábbal ücsörögni, a földön, babzsákokon henyélni, vagy el lehet vonulni a növények mögé.

A hely ötlete hat évvel ezelőtt pattant ki Kiera fejéből, amikor kigyógyulóban volt egy súlyos evészavarból. Ekkor alapította meg saját márkáját: szójaviaszból készült gyertyákat kezdett árulni. Elindította Instagram-oldalát is Feel Good Club néven, ahol idézeteket osztott meg, amelyeket egyszerűen jó volt olvasni.

Hamarosan a csodás idézetek pólókra, bögrékre és minden másra is felkerültek, a bevételből pedig megnyitotta kávézót, pontosan egy hónappal ezelőtt. A környékbeliek gyorsan megszerették a helyet, és Kiera elmondása szerint volt olyan vendégük, aki hosszú idő után csak azért lépett ki a lakásból, hogy megleshesse az emberbarát kávézót.

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Íme 5 tipp, amivel sokkal kevesebb fejfájást jelent a vacsora...

Este öt óra körül mindenki éhes, te pedig a hűtő előtt állva próbálod kitalálni, mi kerüljön az asztalra. A családtagok különböző ötleteket sorolnak, hiányzik egy-két alapanyag, végül pedig gyakran a rendelt étel vagy egy gyors, kevésbé egészséges megoldás lesz a nyerő. Pedig néhány apró változtatással jelentősen csökkenthető a vacsorával járó stressz. A titok nem a bonyolult receptekben, hanem az előretervezésben rejlik.

Nosalty

Mutatjuk az idei Sziget Fesztivál étel és ital árait: a...

A Sziget Fesztivál kapcsán évről évre visszatérő téma, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni, ha a fesztivál területén szeretnénk enni vagy inni. A 2026-os rendezvény sem nevezhető olcsó programnak, ugyanakkor az árak alapján úgy tűnik, hogy nem történt újabb drasztikus drágulás. Akadnak olyan ételek, amelyek nagyjából a tavalyi árszinten maradtak, és továbbra is találni pénztárcabarátabb lehetőségeket is.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.