Ebben az időpontban egyél szénhidrátot, hogy sikeres legyen a diétád

Hidd el, hogy a szénhidrát nem ördögtől való dolog, szóval nem kell teljesen száműznöd a diétád ideje alatt, sőt! A lényeg csak annyi, hogy a helyes időpontban edd, és a megfelelő szénhidrátot válaszd.

Szénhidrátokra szüksége van a szervezetednek, csak nem mindegy, hogy milyenre, mennyire és mikor. Most pedig leginkább az utóbbin van a hangsúly, ugyanis igenis lehet enni a kínzóan finom olasz ételből, még akkor is, ha az újévi fogadalmaid egyike a kemény diéta volt.

Az olyan szénhidrátok, mint a fehér kenyér, a tészta vagy a rizs könnyen hizlalnak, miközben nem sokkal elfogyasztásuk után úgy érezheted, már megint nagyon éhes vagy. Mégis van megoldás, és nem kell örökre búcsút intened a finomságoknak, sőt, még csak korán sem kell kelni hozzá.

Este is ér pizzázni?

Eddig ugyanis úgy tudtuk, hogy reggel a legjobb szénhidrátot enni, ugyanis az egész napos mozgással simán elégeted azt. Azonban a BBC egyik egészségügyi műsorának tanulmánya szerint este is nyugodtan lehet pizzázni, ugyanis a reggeli adatokhoz képest az esti tésztázás után alacsonyabb vércukorszintet mértek a tesztalanyoknál.

Vagyis ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ha az esti filmnézés közben pizzázol, de azért érdemes néhány dologra odafigyelned: ne edd meg az egészet egyszerre, csak maximum 2 szeletet. A mértékletesség mellett arra is érdemes odafigyelned, hogy lehetőleg rostban gazdag legyen a szénhidrátforrásod (pl. teljes kiőrlésű lisztből készüljön a pizzád, stb.), továbbá ne tartalmazzon hozzáadott cukrot, hiszen azt a szervezeted az éjszaka folyamán nem tudja felhasznosítani, illetve a nap folyamán szénhidrátcsökkentett étrendet kell folytatnod.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Tudj meg többet a szénhidrátokról:

Forrásunk volt.

Címlapról ajánljuk

Sajttól roskadó húsvéti sós sütik

Megadjuk a módját a húsvéti vendégvárásnak: sajtos sós sütiket sütünk, de nem sima pogácsát vagy sajtos rudat: stanglit dupla sajttal, csigát fokhagymásan-sajtosan, mini kiflit libazsírosan, krumplisan, és persze sajtosan.

Nosalty

További cikkek