Böllér vs. pékné

Sokszor vannak bennem kérdőjelek, ha fröccsre vágyom: viceházmester, kis- vagy nagyfröccs? De az ételek előtti, nem ritkán foglalkozásra utaló jelzőket sem könnyű értelmezni!

Bárányborda petrezselymes-citromos-rózsaborsos fűszervajjal recept

Bogozzuk ki a szálakat annak reményében, hogy ha legközelebb étlap elé keveredünk, ne úgy bámuljunk majd a pincérre, mint borjú az új kapura.

Böllér

Ez az ételmegnevezés arra utal, hogy az adott étel valamilyen belsőséggel, például csirkemájjal készül.

Hentes

Készülhet így sertésborda, szűzérme, tokány, de még sült malac is, a lényeg, hogy szalonna és ecetes uborka mindenképp kerüljön bele – csakis így nyerheti el a hentes jelzőt!

Parasztosan

A 'parasztosan' elnevezést egy komplett kis triumvirátus alkotja: a szalonna, a burgonya és a hagyma hármasa. Készíthetünk így rakott burgonyát, húsételeket, omlettet, de még bejglit is.

Udvarmester

Jelentése: valamilyen sültet fűszeres vajjal tálalni. Ez lehet sertésvese, esetleg hátszín is.

Fűszervaj recept

Most pedig következzenek a hölgyek!

Pékné

Sütőben sült, burgonyával és hagymával készült ételeket jelöl.

Erdészné

Ha húsételünk erdészné módra készül, akkor biztosan kerül bele erdei gomba, húsos szalonna, pirított köret (például burgonya) a tetejére, az egész pedig gazdagon le van öntve vajas-pecsenyelével – így az igazi! Elkészítése régiónként változhat.

Kertészné

Talán ez a leglogikusabb kifejezés, hiszen ez a szófordulat arra utal, hogy a húsételt különféle zöldségekkel szolgálják fel.

Jóasszony

Ez utalhat hús- és halételre egyaránt. Ha hús, akkor hagyma, gomba, császárszalonna és zöldborsó is kerül a raguba, ha halat készítünk így, akkor tejszínes gombamártással tálaljuk.

Molnárné

Az ételt ebben az esetben tálalás előtt barna vajjal öntik nyakon, ami annyit tesz, hogy addig hevítik a vajat, míg meg nem pirul, végül egy kevés citromlevet facsarnak a mártásba.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.