Adventi naptár az egészség jegyében – segít a dietetikus

Mi kerüljön az adventi naptárba, ami nem csoki, nem kell hozzá tárgyakat vásárolni, és mégis megmutatja szerettünknek, hogy gondolunk rá? Ehhez adunk most ötleteket.

Közeleg a második pandémiás karácsonyunk, és én személy szerint úgy érzem, hogy az elmúlt közel két évben különösen felértékelődött a szeretteinkkel való kapcsolatunk. Akár azért, mert elért minket a COVID-járvány, akár azért, mert a lezárások, korlátozott utazások miatt ritkábban találkozhattunk velük személyesen.

Az adventi időszak a várakozás, ünnepre készülődés időszaka. Ha nyitottak vagyunk arra, hogy ez az időszak ne csak az ajándékvadászatról szóljon, hanem kicsit bensőségesebb megélésről is, akkor ezt a megélést akár egy gondosan összeállított, egészséges adventi naptárral is megoszthatjuk szeretteinkkel.

Adventi naptár az egészség jegyében – segít a dietetikus

A forma

Hagyományosan az adventi naptár egy kézzelfogható tárgy, amelyben a december 1-től Szentestéig tartó 24 napra szólóan rejtünk el naponta egy-egy kis meglepetést. Alapvetően a gyerekek körében vált népszerűvé, ám nem kell, hogy csak a gyerekeknek szóljon.

Ha szeretnénk olyan szeretteinknek is kedveskedni, akikkel nem találkozunk személyesen minden nap, nekik kitalálhatunk valamilyen online formátumot is - pl. napi egy-egy emailben, chatüzenetben jelezhetjük, hogy fontosak nekünk, gondolunk rájuk. 

A tartalom

Tipikus adventi naptári meglepetés egy kisebb csoki vagy más édesség. Ezeknek is van helyük természetesen a naptárban, de ha valaki soknak érzi, hogy az amúgy is édességekkel terhelt december végi időszak előtt még 24 napon át minden nap édességet adjon a gyerekének/szerettének, akkor érdemes előre átgondolni az ötleteket.

Én azt gondolom, hogy az ünnepre készülődésnek - különösen tekintettel a pandémiás időszakra, a karácsony előtti vásárlási lázra, illetve arra, hogy a kedveskedéshez nem kell mindig fogyasztani (amivel nem utolsó sorban a fenntarthatóságot is támogatjuk) - elsősorban a szeretettel teli gondoskodásra kellene fókuszálnia. Ma már szerintem senki előtt nem kérdéses, hogy a fizikai egészségünk mellett fontos hangsúlyt fektetnünk a mentális egészségünkre is - és ebben sokat segíthet, ha érezzük, akár játékosabb módon, hogy szeretteink gondolnak ránk, és közös élményeinkből merítenek ötleteket. Ha úgy érezzük, hogy ez nekünk fontos és valóban jóleső - akkor bátran vállaljunk szerepet abban, hogy mi nyújtsunk segítséget szeretteinknek mentális egészségük támogatásához.

Erre pedig szerintem nagyon jó kis eszköz az adventi naptár. Mutatok pár ötletet, amelyek mentén szerintem érdemes összeállítani az adventi naptárunkat.

Gyerekeknek

  1. Ha a csokik mellett még más ételekben is gondolkozunk, akkor tehetünk egy-egy napra gyümölcsöt (pl. mandarint), aszalt gyümölcsökből, magokból álló kis csomagot.
  2. Lehet az aznapi meglepetés, hogy este közösen sütünk palacsintát/muffint/kedvenc sütijét (persze ez utóbbival óvatosan, mert ha épp a dobostorta a kedvence, akkor nagy kihívás elé állíthatjuk magunkat).
  3. Adhatunk a gyerekeknek élményt - az aktuális szabályozásokra tekintettel - pl. korcsolyázás, kirándulás, játszóterezés, ha van rá lehetőség hóemberépítés.
  4. Lehet az ajándék az együtt töltött idő: közös filmnézés, meseolvasás, társasjátékozás, közös kézműveskedés - pl. karácsonyfadísz- vagy ajándékkészítés nagyszülőknek.
Nem csak gumicukorral és csokival lehet megtölteni a zacskókat

Ha időben nekiállunk összegyűjteni az ötleteinket, akkor akár egy sablont is kialakíthatunk, pl. négy szakaszra osztva a 24 napos időszakot. E szerint lehet, hogy mindegyik szakasz első napján csokit adunk, második napján élményt, harmadik napján gyümölcsöt, negyedik napján közös mesenézést, ötödik napján pl. házi kekszet, hatodik napján közös társasozást. Ha ilyen sablonban gondolkozunk, akkor szerintem máris könnyebben megy a tervezés, és aztán a sablon konkrét ötletekkel kitöltése.

Felnőtteknek

Hasonlóan a fenti felsoroláshoz, felnőtt szeretteinknek is kedveskedhetünk az adventi időszakban. Mivel a felnőttek vélhetően jobban tolerálják, ha nem tárgyi ajándékot kapnak, ugyanakkor ők is örülnek a kis meglepetéseknek, szerintem érdemes körülnézni az interneten, mert többféle online adventi kalendárium alkalmazás is elérhető. De akár gyárthatunk egy-egy email-sorozatot is, vagy meglephetjük őket minden reggel egy chat-üzenettel. Ezekbe tehetünk:

  1. fotókat közös élményeinkről,
  2. kedvenc videóklipek linkjeit, vagy, amihez közös élményeink kapcsolódnak, 
  3. tanulságos, vicces műsorok, podcastok linkjeit, amik szerintünk érdekelhetik a célszemélyt,
  4. számunkra fontos, tartalmas, jelentőségteljes idézeteket - lehetőleg olyanokat válasszunk, amelyekkel tényleg azonosulni tudunk, vagy tudjuk, hogy betalálnak a másik oldalon,
  5. vicces és/vagy cuki videókat, 
  6. közös időtöltést - pl. filmnézés, vacsora, reggeli vagy brunch, kávézás, séta, kirándulás, masszázs stb.

Szerintem nincs olyan felnőtt, aki ne örülne, ha minden reggel valami kis meglepetés landolna a postafiókjában, amin keresztül érezné, hogy van, aki szeretettel gondol rá.

Persze az online térben is megvalósíthatjuk a kalenedáriumot

Bár az én gyerekkoromban még nem volt az adventi naptár szerves része az ünnepi készülődésnek, én azt gondolom, hogy nem olyan rossz ötlet ez. Ahogy a fentiekből is kitűnik, én elsősorban a téren látom benne a lehetőséget, hogy jelezzük szeretteinknek, gondolunk rájuk (és nem abban, hogy újabb ajándékokat, tárgyakat adjunk nekik). Erre természetesen az év többi napján is van lehetőség, ez nem kérdés, mégis ilyenkor van ennek egy dedikált időszaka, amit egy kis energiabefektetéssel jól kihasználhatunk szeretteink örömére.


Még több hasznos cikk dietetikusunktól:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...