Drágábban vehetjük meg idén a karácsonyfát

Sajnos a fáért is többet kell majd fizetnünk idén karácsonykor.

A napokban megkezdték a fenyőfák kivágását. A következő hetekben folyamatosan dolgoznak Somogy és Zala megyében a favágók, ugyanis innen látják el az ország nagy részét karácsonyfával. Jelenleg csupán a Normann fenyőt vágják ki, a többit (az ezüstöt és a lucfenyőt) majd másfél-2 hét múlva, mivel az utóbbi két fenyőfajta hamar lehullik – írja az nlc.hu.

Drágábban vehetjük meg idén a karácsonyfát

A termelők szerint az árakat a kínálat határozza meg. Az RTL Híradó értesülései szerint a termelők a megnövekedett költségek miatt abban reménykednek, hogy az idei ünnepi időszakban drágábban adhatják a fákat, mint tavaly.

Az előrejelzések szerint körülbelül 10 százalékkal kell többet fizetnünk az idén a fenyőért, mint tavaly. A drágulás azonban nem mindenhol ugyanakkora, továbbá fafajtánként változhat az ár növekedése. A legnépszerűbb Nordmann fenyő méteréért akár 7 ezer forintot is elkérhetnek majd az árusok, az ezüstnek 4-5 ezer forint körül, a lucnak pedig 2-3 ezer forint körül szokott alakulni métere.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Top Receptek

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.