7 hazai étel, ami egy híres magyar nevét viseli - te mindegyik történetét ismerted?

A székelykáposzta tényleg a székelyekről kapta a nevét? Mi köze van Rákóczi Ferencnek a Rákóczi túróshoz? Most kiderül!

Több ételünk van, ami egy híres magyar nevét viseli, és néhány olyan is, amiről tévesen hisszük, hogy valakihez vagy valakikhez köthető. Mutatjuk, melyek azok:

1. Dobostorta

Kezdjük egy olyan desszerttel, amit mindenki ismer. A dobostorta néhány héttel ezelőtt vált Hungaricummá, ezért jó tudni, hogy amegalkotója Dobos C. József. A pesti cukrászmester 1884-ben készítette el az édességet, melyet első alkalommal 1885-ben, az I. Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatott be a nagyközönségnek. Kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is.

2. Jókai-bableves

A Jókai-bableves tényleg Jókai Mór magyar regényíróhoz köthető.A leves kapcsán több legenda él. Az egyik szerint az író egyszer a saját ízlése szerint főtt bablevest (nagy szemű bab malackörömmel) rendelt Balatonfüreden, amely kedvence volt, és amit édesanyja illetve felesége, Laborfalvi Róza is sokszor elkészített számára. Egy másik szerint nem ő kérte a malackörömmel és paprikás rántással készült bablevest, de az annyira ízlett neki, hogy onnantól kezdve csak ezt a változatot volt hajlandó megenni.

Ma már ahány ház, annyiféleképpen készítik ezt a levest is. Jókai a Gundel étteremben született tejfölös csülkös bablevesre rá sem ismerne, annyira különbözik attól, amit ő szeretett.

3. Gundel-palacsinta

Ha már szóba került a Gundel étterem, akkor ejtsünk pár szót a Gundel-palacsintáról is. Ennek a desszertnek is érdekes története van. A palacsintaeredeti receptjét nem Gundel Károlynak, hanem Márai Sándor feleségének, Lolának köszönhetjük. Ő adta tovább a receptet Gundeléknek, akik sokáig Márai-palacsintaként szerepeltették azt étlapjukon.

4. Újházi tyúkhúsleves

Az Újházi tyúkleves vagy Újházi tyúkhúsleves megnevezése azért érdekes, mert eredetileg kakasból kellene készülnie. Az étel Újházi Ede színészhez köthető. A legenda szerint azért lett belőle mégis tyúkleves, mert Újházi Ede a Gundel étterem elődjében (Wampetics) tett látogatásai során elmondta, hogy ő az érett tyúkdarabokkal, aprólékokkal, jóféle fehér húsdarabkákkal, tésztával és a megfelelő zöldséggel párolt leves kedvelője, és másnap a főszakácstól egy ilyen levest kapott.

5. Székelykáposzta

A székelykáposzta hallatán sokan azt hiszik, hogy az étel a székelyekhez köthető, pedig nem.Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros nevéhez fűződik, aki jóban volt Petőfi Sándorral. Neve a költőtől származik. Egyszer mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de későn érkeztek, ezért már nem volt elég étel számukra. A kocsmáros Székely kérésére a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi egy következő alkalommal ugyanezt az ételt rendelte Székelykáposztaként.

6.Eszterházy-torta

A dobostorta mellett egy másik nagy klasszikus. Az Eszterházy-torta az osztrák-magyar időkben született. Nevét Esterházy grófról kapta, aki imádta a süteményt. Azt viszont nem tudni a történeti leírások alapján, hogyEsterházy Pál Antal vagy Esterházy Miklós József volt ez a bizonyos gróf.

7. Rákóczi-túrós

A Rákóczi túróst halva sokan rögtön II. Rákóczi Ferenc fejedelemre gondolnak, de neki semmi köze nincs ehhez az isteni sütihez. Rákóczi János cukrásznak és mesterszakácsnak viszont már annál inkább. A desszert receptje 1937-ben jelent meg először egy szakácsoknak szóló lapban, és onnantól kezdve hamar elterjedt az éttermekben és cukrászdákban ez a finomság.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...