A művészet és a gasztronómia nem csak az utóbbi években kapcsolódott össze: az érzékeny lelkű és gyomrú költők, írók már régen is felfedezték az étkekben rejlő szépséget. Néhányan közülük költeményekbe is foglalták az imádatuk tárgyát - néha csak úgy, mint távoli vágyálmot, vagy mint legmélyebb kötődéseik megtestesítőit.
Régen keveseknek volt jövedelmező az írói pálya, Petőfi Sándor, egyik legnagyobb magyar költőnk, a márciusi ifjak vezéralakja sem sokszor feküdt le tele gyomorral. A keserű ízű fekete kenyér - amit a legkevésbé sem szeretett - akkoriban még nem számított drága ételnek, épp ellenkezőleg: a szegények eledele volt.
Fekete kenyér
Miért aggódol, lelkem jó anyám,Hogy kenyeretek barna, e miatt?Hisz meglehet: ha nincs idehaza,Tán fehérebb kenyérrel él fiad.De semmi az! csak add elém, anyám,Bármilyen barna is az a kenyér.Itthon sokkal jobb ízü énnekemA fekete, mint máshol a fehér.
A vékonydongájú József Attila is sokat éhezett, de felettébb büszke embernek tartották. Gyakran járt kávéházakba, ahol költőtársaival találkozott. A reggelijét, ebédjét és vacsoráját gyakran a papírba csomagolt kenyér és szalonna jelentette, amihez javító kávét kért. A kávét sok tejjel, föllel kérte, majd miután leivott belőle, arra hivatkozva, miszerint túl gyenge, még kért a poharába kávét. Így kettőt ivott egy áráért.
József Attilával ellentétben Mikszáth Kálmán igazi haspóknak számított. Mikszáth Kálmán sűrűn járt Gundel János éttermébe, akivel baráti viszonyt alakítottak ki. 1892-ben az író születésnapjára Gundel megalkotta a palóclevest, ugyanis Mikszáth kérése az volt, hogy a neves napon olyan levest tálaljanak elé, amilyet még soha nem evett. A kérése kihívás volt, mert Mikszáth nemcsak szerette, hanem járatos is volt a gasztronómiában. Így született meg a legnagyobb palócnak, Mikszáthnak dedikált leves.
Jókai Mór Mikszáthhoz hasonlóan híres gasztronómus volt. Leghíresebb hozzákapcsolódó étel a Jókai bableves, de a farsangi fánkért sem rajongott kevésbé. A pulykapaprikás, a zsenge malacból készült pörkölt, a tejfölt mellőző bableves malackörmivel, és a kapros-túrós lepény, valamint a töpörtyűs pogácsa is a kedvencei közé tartozott. Itt a sor még nem ért véget, ugyanis a regényíró nagy előszeretettel fogyasztotta a tiroli májat, és a reggelit sem aprózta el: legszívesebben paprikás szalonnát evett a nap elején. Az étkezésekhez mindig ivott egy pohár szódával kevert vörösbort. Az étkezésről, a főzésről így ír A barátfalvi lévitában:
"Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy „de már ebből eszünk!”
Szintén jó kapcsolatot ápolt Gundellel Márai Sándor, akinek a nevéhez a Gundel-palacsintát is köszönhetjük. Pontosabban nem a költőnek, hanem a feleségének, Matzner Ilonának köszönhetjük az azóta világhírű palacsintát, ami hungarikum is lett. A diós, csokoládés palacsintát a kassai származású Ilona készítette el egy családi recept alapján, azonban mivel férjével együtt 1948-ban menekülniük kellett, az étel nem viselhette a Márai nevet. Mivel Gundel szerint is zseniális találmány volt a rakott palacsinta, ezért Gundel palacsintára keresztelte át, és megtartotta az étlapján.
Berda József, a lakatosinasból lett költő gondolatai is az étel körül forogtak, viszont jellemzően nem volt pénze azokra a fogásokra, amikről álmodozott. Írt verset a birkapörköltről, a húslevesről, de sokunk kedvencéről, a zsíros kenyérről is. Szakadt ruházatát a zsebében hordott fokhagyma illatosította, és nem egyszer költő társai segítettek rajta. Kosztolányi Dezső, és Tersánszky Józsi Jenő hívták meg a Japán kávéházba és a Kulacs vendéglőbe, hogy korgó gyomrát elcsitítsák. Amikor már nem tudott cipőt, ruhát és tüzelőt sem venni, feladott egy hirdetést a Magyar Nemzetben: 1 liter borért 1 verset adott a kéziratgyűjtőknek. Szívügye volt a bácskai módra készített, tejben áztatott tepertő, de legtöbbször zsíros kenyér került az asztalára, amit legalább annyira szeretett, mint a gombás pontyot.
Zsíroskenyér
Gyerekkorom emlékeként élvezlek ma is pirospaprikával telehintett zsíroskenyér!Komisz kölyök voltam egykor s így inkábblopott kincsként majszoltalak s mostmegint becsüllek: öreg kamaszként nagyokatharapván belőled. Még mindig finom falatvagy emlékezetemben, jobb, mint a gumiízűszáraz szalámik. Zsíroskenyér, áldott-józsíroskenyér! megbűvölt gyereked vagyok máig is,mely jó talajra talált tiszteletedben.
Ezeket olvastad már?
A legendás Gundeléktől a mai vendéglősök sokat tanulhatnának
Gundel János és fia, Gundel Károly inkább voltak szívélyes házigazdák, mintsem pénzért áruló vendéglősök. Így vált a Gundel név fogalommá!
Petrás Gabriella
Ezt ették régen a földművelő parasztok
Régen a földeken, mezőkön dolgozó parasztok étkezési szokásait a munka határozta meg és az, hogy mi biztosította számukra a kellő energiát az egész napos földműveléshez.
Petrás Gabriella
Tudtad, hogy az első palacsintát és az első férjet nem...
Egy régi magyar mondás szerint az első palacsinta olyan, mint az első férj: nem szégyen, ha kidobod. Sárgabaracklekvárral, túróval, fahéjas cukorral – a palacsinta finom.
Petrás Gabriella
