5 tipp sulikezdéshez, hogy vidámabban várja a gyerek a tanévkezdést

A gyerekeknek érthető módon nem mindig van kedvük belevágni az új tanévbe, azonban pár trükkel fellelkesíthetjük őket. 

A sulikezdés nemcsak a szülőknek megterhelő, de a gyerekeknek is. Nem könnyű újra visszaállni a régi kerékvágásba, ez pedig most a közel féléves kihagyás után talán meg stresszesebb. Szeptembertől azonban újra beülnek a kicsik az iskolapadba, amit jókedvvel és lelkesedéssel is várhatnak, ha beveted ezeket az egyszerű trükköket.

Csak pozitívan

Persze biztosan nagyon szomorú hír a gyerekek számára, hogy vége van a nyárnak, de fontos, hogy meglássák a sulikezdés pozitív oldalát is: beszéljetek arról, milyen izgalmas új tanszereket kell beszerezni, milyen lesz újra a barátaival találkozni, új tantárgyakat tanulni, stb.

Vásároljatok be közösen

Szerezzétek be közösen a következő tanévre szükséges eszközöket. Ha idén nincs szükség semmi újra, akkor dobjátok fel a már meglevőket. Ha ezen is túl vagytok, csomagoljátok be az új könyveket, lehetőleg környezetkímélő csomagolásba, lapozgassatok közösen, és olvasgassatok.

Indul a buli

Rendezz „indul a suli”partit, ahova meghívod a legjobb barátait és az osztálytársait. Így van idejük egy kicsit újra összeszokni. Játsszatok társasjátékokat is, hogy könnyebben oldódjon a hangulat közöttük.

via GIPHY

Happy naptár

Csinálj egy szórakoztató naptárat a gyereknek/gyerekeknek. Minden hónapra iktass be valami programot, amit várhatnak. Teljesen mindegy, hogy ez egy fagyizás, játszóterezés vagy egy apró ajándék, a lényeg, hogy várja az eljövetelét.

#Házimenza sulimódban

Készítsünk házi granolát, müzliszeletet vagy kekszet előre, hogy legyen mit csomagolni tízóraira. Vonjuk be a gyermeket is a sütés-főzésbe! Válasszunk valamilyen vicces (környezetbarát) csomagolást a nasiknak, hogy feldobódjon a suliban, amikor kibontja.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

Nem elég az évi egyszeri tisztítás a légkondinak: ezt a...

A nyári hőségben sok otthonban szinte folyamatosan működik a légkondicionáló. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne csak a beállított hőmérsékletre figyeljünk, hanem a készülék karbantartására is. Egy szakértő szerint ugyanis a rendszeresen elhanyagolt szűrők jelentősen ronthatják a klíma teljesítményét.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...