11 hazai termesztésű sütnivaló tököt vizsgáltak a szakemberek - íme az eredmény!

A Szupermenta program szezonális tesztjében összesen 11 hazai termesztésű tököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

A ma már „klasszikusnak” számító hét kanadai sütőtök mellett négy eltérő fajtájú, de szintén étkezési célra szánt tök kedveltségét is tesztelték. Összességében elmondható: amellett, hogy finomak, biztonságosak is a magyar termesztésű sütnivaló tökök.

Az őszi ízek egyik nagykövete került most a Szupermenta program középpontjába. A sonkatökök alapos vizsgálata mellett a szakemberek arra is kíváncsiak voltak, hogy a többfelé kapható, más fajtájú tökök valamelyike le tudja-e taszítani trónjáról a közkedvelt kanadai sütőtököt. E szellemben a termékteszt kiegészült a delicata, a japán (hokkaido), a nagydobosi típusú és a provance-i muskotályfajták egy-egy példányával is.

A laboratóriumban mérhető vizsgálatok közül a szakemberek többek között nitrit-, nitrát- és cukortartalom-mérést végeztek, és megnézték, hogy a terményekben mennyi béta-karotin található. A darabolva árusított termékeknél szúrópróbaszerűen ellenőrizték a listeria monocytogenes baktérium jelenlétét is. Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt.

Hibás jelöléssel csupán egy esetben találkoztak a hatósági ellenőrök: egy nagydobosiként árusított tök nem felelt meg a fajtajellegnek, így pontatlan volt a tájékoztatás. Ellenőreink bekérték a termék adatait az érintett forgalmazótól. A továbbiakban hatósági figyelmeztetés várható. A Szupermenta termékteszt kiegészítéseként egy termelőnél komplex helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih felügyelői. Megvizsgálták többek között a termelés körülményeit, valamint a technológiai és higiéniai megfelelőségeket. A horti gazdánál mindent rendben találtak a szakemberek.

A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. A hét kanadai sütőtök közül az első helyet az Auchan, a másodikat a Tesco, míg a harmadikat a Lidl zöldségpultján kínált sütőtök érdemelte ki.

A dobogós helyezettek

A fajták versenyében pontegyenlőséggel első helyen végzett a kanadai, valamint a provance-i muskotály sütőtök. Ezeket szorosan követve második helyen végzett a nagydobosi sütőtök. A japán sütőtök a harmadik helyre, míg a delicata, azaz tölteni való sütőtök a lista végére került.

A témával kapcsolatos további információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.