100 kilót szedett fel magára ez a férfi a karantén alatt

Sokan híztak a karatén ideje alatt, de többnyire csak pár kilót. Ez a férfi azonban pontosan egy mázsát szedett magára.

A 26 éves, Vuhanban élő férfi a koronavírus-járvány miatt több hónapra karanténba került. Zhou a pandémia kitörése előtt egy kávézóban dolgozott, és teljesen normális életmódot folytatott, a karantén alatt azonban minden megváltozott. Mivel a lakásában, mozgás nélkül nem tudta elégetni a sok bevitt kalóriát, a fiatal férfi 5 hónap alatt 100 kilót szedett magára.
Végül 3 héttel ezelőtt került kórházba. A férfi azt állította orvosainak, hogy január óta nem hagyta el az otthonát, és azért kér tőlük segítséget, mert extrém súlya miatt már egyáltalán nem tud aludni. A férfit jelenleg a sürgősségi osztályon kezelik.
Sajnos többféle egészségkárosodásra, köztük szívelégtelenségre és légzőszervi nehézségekre is fény derült nála, sőt, Zhou eddigi rejtett genetikai és endokrin betegségei is felszínre kerültek a karantén okozta súlyosmozgáshiány és túlzott táplálékbevitel miatt.
Bár méretei miatt Zhou-t megvizsgálni is nehézkes volt,végül sikerült stabilizálni az állapotát. A doktorai most azon dolgoznak, hogy csökkentsék a súlyát: jelenleg egy speciális diétát követ, és ha sikerül súlyt leadnia, akkor áteshet egy gyomorbypass-műtéten,amitől tovább fog fogyni.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

5 főzési szokás, aminek ideje búcsút inteni

Konzervzöldség, túlfőzött hús és poros fűszerek a polcon? Lehet, hogy ezek a szokások ismerősek – de a mai konyhában már inkább hátráltatnak, mint segítenek. Egy friss, közösségi véleményeken alapuló gyűjtés szerint több régi beidegződésnek is lejárt az ideje.

Nosalty

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.