Család

5 hely az otthonodban, amit soha nem szabadna tárolásra használnod

A házban vagy lakásban rejtett zugokat gyakran úgy tekintjük, mint plusz helyet, ahová lehet még pakolni, pedig sokszor több problémát okoznak, mint amennyi hasznot hoznak. Elsősorban a biztonság és a tartós használhatóság szempontjából fontos, hogy ne minden lyukat tegyünk tele valamilyen holmival.

Nosalty

Ezért fontos a fogselymezés – Nem csak a fogaknak és...

Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a fogselyemre, mint szükséges rosszra, amit a fogorvos csak azért kér számon, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon minket. Pedig a rendszeres fogselymezés az egyik legegyszerűbb dolog, amivel nemcsak a fogainkért, hanem az egész szervezetünkért tehetünk.

Szabó Anna

5 cukrászda, ahol mindig finom, friss és roppanós tetejű a...

„S öt forintért kuglert venni…” – ábrándozik József Attila, és talán nemcsak a verset, de azt is tudja most már mindenki, hogy a kugler bizony a ma ismert, népszerű mignon elődje volt. Ahogy a kis Attilának, úgy nekünk is meghatározó élmény volt a cukrászda pultjában sorakozó színes kockák hadserege, és többen nem nőttük ki a mignon iránti rajongásunkat az évek múlásával sem. Citromos, puncsos, csokis? Szögletes vagy figurás? Akármelyik verzió hívei legyenek is a kedves olvasók, mi most mutatunk öt cukrászdát, ahol finom a mignon, és ahol a gyerekkorunk is visszatér egy kicsit.

Kormos Lili

Figyelem! Anyatej-kiegészítő tápszereket hív vissza a Danone

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt visszahívják a Milumil 3 Junior több gyártási tételét Magyarországon. A Danone Magyarország Kft. elővigyázatossági intézkedésként kezdeményezte a fogyasztói visszahívást, miután az egyik összetevőben cereulid toxint mutattak ki.

Nosalty

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...