Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Kultúrfelvágott: Testvérárulás az örök jég birodalmában – elkészítettük a Narniából is ismert török csemegét

Ezúttal a Narnia című kalandfilm és az abból (is) elhíresült török csemege került terítékünkre – ha kíváncsi vagy, hogyan készül ez az oszmán eredetű ínyencség, kattints!

Szerintünk a mozgóképtörténet egyik leggusztusosabb momentuma, amikor Edmund beleharap a Fehér Boszorkány által elé varázsolt török csemegébe. A filmbeli ínyencség egyszerre tűnik ropogósnak és nyúlósnak, vastagon porcukrosnak, de belül langyosnak. Mondhatni afféle vajsör-típusú élményről van szó: belül, magában mindenki másmilyennek képzeli el a csodásan kinéző/leírt étket, így amikor a valóságban megkóstolja, csalódott lesz – vajsörös kalandunkról anno videót is készítettünk.

Azért persze így karácsony táján nem mehettem el szó nélkül a Narnia és a csodás porcukros lokum mellett, így kipróbáltam én is. A végeredmény ízélmény tekintetében megosztotta a szerkesztőség tagjait, állagra viszont mindenki egybehangzó véleménye szerint tökéletes lett. Aki már kóstolt török csemegét, és ízlett neki, annak mindenképpen ajánlom, hogy próbálja meg házilag elkészíteni.

C. S. Lewis csodálatos fantáziabirodalma

Az ír születésű irodalomprofesszor C. S. Lewis élete sok mindenben hasonlít közeli barátja és oxfordi kollégája, J. R. R. Tolkienéhoz. A századforduló szülötteiként mindketten fiatalon vettek részt az első világháborúban, az ott ért benyomások és traumák pedig nem csak hosszan velük maradtak, de munkásságukra is komoly befolyással bírtak. Épp ezért Középfölde mitikus világa hasonló szimbolikával rendelkezik, mint Narnia rengetegei: a keresztény allegória éppúgy áthatja mindkettőt, mint a különféle nemzeti (görög, norvég, ír) mitológiák.

Lewis világhírű regényfolyamát, a Narnia krónikáit 1949 és 1954 között írta meg. A sorozat legismertebb része az elsőként megjelent (de kronologikusan második) Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, melyben négy londoni gyermek Narnia örök télre ítélt világában megélt kalandjainak lehetünk szemtanúi.

A regényekben általában – így itt is – a „mi” valóságunkból kerülnek át a gyerekek a csodák földjére, így pedig az olvasó a szereplőkkel együtt csodálkozhat rá a világ varázslatos voltára. Az ebben a részben főszereplő londoni gyerekeket az Angliai csata miatt evakuálják vidékre, ahol egy idős professzor fogadja be őket kastélyába – talán nem meglepő történelmi adalék, hogy Lewis maga is szállásolt el a Blitz alatt a bombázások miatt kitelepített gyerekeket.

A Narniában játszódó kalandoknak persze hatalmas sikere lett az évtizedek során, sőt, ma már egyenesen az angol gyerekirodalom alapdarabjaként hivatkoznak a regényekre. Készült belőlük rádiójáték, hangos könyv, színdarab és nem egy film is – a legismertebb ezek közül a 2005-es, a könyvvel azonos című Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény. Ebben van az alábbi, már említett török csemegés jelenet.

Török csemege, lokum, szultánkenyér

A brit lakosság nem csak a bombázással kellett, hogy megküzdjön a világháború során, de egy addig nem látott élelmiszerhiánnyal is. Jegyrendszert vezettek be a legtöbb alapanyagra, és a cukorhiány miatt luxuscikké vált a legtöbb édesség is. Ennek tükrében kevésbé meglepő, hogy a középső gyermek-szindrómás, testvérei által ki-kiközösített Edmundnak megered a nyelve, miután a gonosz Fehér Boszorkány török csemegével kényezteti a sértett lelkű kisfiút.

A török csemege Narnia-beli megjelenése egyébként olyannyira nagy benyomással van ránk itt a szerkesztőségben, hogy már tavaly is beválogattuk a kedvenc karácsonyi filmes kajajeleneteink közé. Akkor ezt írtam róla (spoilerveszély!):

„Az örök hó birodalmában a török csemege szimbolikus jelentőséggel bír: ez az édesség, amiért cserében a féltékeny Edmund kiadja testvéreit a Fehér boszorkánynak. A fiú természetesen a történet végére jó útra tér, Narniába pedig visszatér a nyár, a zselés állagú, porcukros török csemegét majszoló Edmund képe azonban örökre megmarad a nézőkben.”

A török csemege, vagy más néven szultánkenyér egy több száz éves édesség. A 17-18. század fordulóján elterjedt volt az Oszmán Birodalomban, innen ered európai neve.

Az arab országokban ezzel szemben lokumnak nevezik, ami az arab rāḥat al-ḥulqūm kifejezésből ered, ami annyit tesz: a torok nyugalma.

Hogy a képletes elnevezés mit takar, azt nem tudni, de nem nehéz arra gondolni, hogy az édesség zselés állagára, esetleg az ízesítéshez hagyományosan használt rózsavízre utaltak ezzel. Manapság Törökország mellett a környező országokban, így Görögországban, Bulgáriában, sőt Romániában is elterjedt édességnek számít a lokum, aki megfordult már a környéken, biztosan találkozott ezzel az ínyencséggel.

Kedvenc török-görög édességeink:

Maga az édesség egyébként igen olcsón előállítható, hiszen a minimális ételfestéken és ízesítőanyagon – ami klasszikusan rózsavíz, de nyugodtan kísérletezzetek más ízekkel is – kívül csak cukor, étkezési keményítő és egy kevés borkősav kell hozzá. Nem árulok zsákbamacskát: nem a legegyszerűbb házilag belevágni, de messze nem is lehetetlen – pontos receptet itt találtok hozzá. Szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni egyszer, pláne azoknak, akik amúgy is szeretik a zselés nyalánkságokat. Az opálos színű, rózsaillatú végeredmény nagyon szép lesz, az egyszer biztos!

Források: angol wikipedia ofkorsz 1 , 2 , 3 ; Múlt-kor

Még több Kultúrfelvágott itt:

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!