Háború és forradalom a konyhában

Mitől olyan a magyar konyha, amilyen? Hogy alakultak ki az étkezési szokások? Hogy hatott a történelem az étkezésre? Minisorozatunkban a háború és az ötvenes évek következnek!

Múlt héten a boldog békeidők konyháját mutattuk be a városban és vidéken - azt az időszakot, aminek az ország második világháborúba való belépése vetett véget. Az első pár hónapban nem látszott nagy különbség, ez főként az előző év gazdag termésének, és így az alacsony áraknak volt köszönhető. Az első megszorítások a kávét és a teát illették, majd a drágább húsok tűntek el, és a búza illetve rozsliszt lett egyre sötétebb.

Az utolsó békés percek - húsbolt 1940-ben

A jegyrendszert 1941-ben vezették be.

Az első időkben egy személy hetente 12 dkg cukrot és 24 dkg zsírt vásárolhatott. Az adagokat a háború előrehaladtával egyre csökkentették, és amúgy sem volt egységes – a vidéki lakosok kevesebb jegyet kaptak, a zsidótörvények bevezetésétől kezdve az izraelitának minősített állampolgárok is jóval kevesebb fejadag járt. Vidéken egyszerűbb volt az alapanyag beszerzése, de a városok szegényebb rétegei hamar lecserélték a vajat margarinra, a tojást tojásporra.

Egyre több hadiszakácskönyv jelent meg, amely arra tanított, hogyan lehet olcsón laktatót főzni, a dráguló hús helyett pedig gyakran belsőségből főztek a háziasszonyok. A friss zöldségek és idénygyümölcsök helyét a száraz hüvelyesek vették át, egyre népszerűbb lett a hamis gulyás, a sterc (gyakorlatilag rántás), a bundázott zöldségek és a krumpli. A háború gasztronómiai vívmányai közé tartozott többek között az a préselt, szeletelhető gyümölcsöt csak nyomokban tartalmazó lekvárszerűség, ami hitlerszalonna néven vette be magát a köztudatba.

Az ostromok alatt a lakosság azt evett, amit tudott – városokban az egyetlen húsforrás az elesett lovak voltak, amelyeket szemtanúk visszaemlékezési szerint egy-egy ház gyakorlatilag húsz perc alatt szétkapott.

Parasztasszony tojást ad le a szövetkezeti boltban, 1950

A háború után

sem lett sokkal jobb a helyzet. A vidéki földművelő réteget gyakorlatilag kisemmizték és tönkretették. Kötelezővé vált a termények, állatok, és a zsír bizonyos részének beszolgáltatása – ebben a korszakban ami a városokban a csengőfrász, az vidéken a padláslesöprés volt. Az új rendszer új társadalmi rétegeket alakított ki, új étkezési szokásokkal. A helyzet lassan normalizálódott. Az államosítással és az alapanyagok beszerzésének megnehezítésével rengeteg korábbi vendéglő kényszerült bezárni, helyüket egyszerű, hústalan ételeket kínáló kifőzdék, borkimérések és eszpresszók vették át.

Az ötvenes évek

végén ugyan már egyszerűbb volt alapvető élelmiszereket beszerezni, a korábban mindennaposnak számító élelmiszerek azonban teljesen eltűntek a polcokról. Gyakorlatilag megszűnt a háztartást vezető nők száma, a hosszúra nyújtott műszakok és egyéb kötelező elfoglaltságok pedig teljesen átalakították a korábbi étkezési szokásokat. Az ötvenes évek végén egyre jellemzőbb üzemi étkezés, amelyet a városi dolgozók nagy része kénytelen volt igénybe venni. A hatvanas évek elejéig a korábbiakhoz képest ritkult a húsfogyasztás, az üzemi konyhákban eleinte kizárólag pénteken kínálták – mivel ezen a napon a korszak által tiltott vallások nem engedélyezik a húsfogyasztást.

Propagandakirakat 1954-ből

Az ötvenes években megindult építkezések, és az új típusú házak is alakítottak a fogyasztási szokásokon. A városokban egyre jobban terjedt a villanytűzhely, a korszak új építésű lakásainak konyhái pedig sokkal kisebbek voltak, akár a háború előtt épült bérlakások konyháinál, akár a vidéki falusi házakénál. A kamra, füstölő, nagy lisztesládák hiányának hatására a városokban teljesen megszűnt az otthoni kenyérsütés, ritkábbak lettek a befőzések, a saját feldolgozású hús fogyasztása.

Ugyanakkor ebben a korban lett a cukor igazi tömegcikk – az olyan, ma már elképzelhetetlen „fogásokkal” pótolták a hiányzó kalóriát, mint a cukorral megszórt zsíroskenyér. Az ötvenes években a világ többi részével ellentétben nem az otthon főzőcskéző, házias, hanem a kemény fizikai munkát végző nőtípus lett az ideál – nem mondhatnánk, hogy az ötvenes évek egy gourmand korszak lett volna.

Jövő héten folytatjuk!

Hozzászólások

Nensy

Szomorú cikk, szomorú id?szak. A képek azonban gyönyör?ek. Hosszú percekig tudom bámulni ezeket a képeket, megérint a történelem. Egy dolog érdekes lett számomra. Milyen kétségbeesetten próbálunk most valami szemernyi multat visszacsempészni a mai korunkba. Kemencét építünk, rusztikus konyhát tervezünk, próbálkozunk a kenyérsütéssel, érték a saját paradicsom, még ha nem is olyan szépséges, mint a nagyüzemi társai. Na ez csak egy kis szösszenet volt. Remélem értitek mire gondoltam. Kedves Dacota! Nem is tudom, hogy szakács vagy írónak vagy tehetségesebb. :-) Köszönjük ezt az érdekes írást.

Dacota

Kedves Nesny. Orulok, hogy tetszett, es koszonom a kedves bokot ez a legszebb, amit itt kaptam :) Tovabbi szep napot, Udvozlettel, Nora

Tamásné Matajz Rózsa

Emlékszem, Édesanyám a háború után tojás helyett sárgarépával sütött süteményt. Szép sárga madárkákat. Mindent megoldott, hogy ne érezzünk hiányt !!

Gerzsó

A negyvenes években, a háború alatt, fiatal kislányként, az ötvenes években két gyerekes anyaként éltem meg ezeket az id?ket. A háború alatt a 20 dekás fejadag a s?r?, nehéz kenyérb?l, kés?bb a 6 deci tej, amita pici gyerek és a szoptatós anya kapott összesen naponta, nagyon kevés volt. És ezekért is sorba kellett állni, ha késve mentünk, már nem is jutott! Városi család voltunk, nagyon megtanultuk a beosztást, és a semmib?l finomat f?zést. Cukor helyett melasszal sütöttünk, babf?zekhez hús helyett sült hagyma volt a feltét. És még mennyi mindent ki kellett találni! Egy életre belém rögz?dött, hogy ételt ki nem dobunk!

Dacota

Draga Zsoka neni, Tovabbra is fenntartom, hofgy barmikor vevo lennek ezekre a tortenetekre, Sok puszi, Nora

Címlapról ajánljuk

További cikkek