Ezért ne itasd soha cukros vízzel a fáradt méheket

A méhészek okkal kérik mindenkitől, aki fáradt méheken akar segíteni, cukros víz helyett csak tiszta vízzel itassa meg a gyengének tűnő állatokat.

Sok internetes fórumon lehet arról olvasni, hogy a tavaszi hűvös időben talált fáradt méheket cukros vízzel kell megitatni, a Sokszínű vidék oldalán megjelent írás szerint azonban koránt sem jó ötlet a beporzásban kulcsfontosságú szerepet játszó méheket ilyen módon segíteni.

Ne itassuk cukros vízzel a méheket!

A Sokszínű vidék Boros Tibor méhészt, méhrajbefogót kérdezte a témában, aki elmondta, a legegyszerűbb megoldás a fáradt méhek megsegítésére az, ha tiszta vízzel itatjuk meg őket.

A szakértő szerint a cukros szirupos itatást a méhészek is kizárólag steril körülmények között alkalmazzák, ráadásul úgy, hogy a méhcsaládok egymástól teljesen el vannak zárva, hiszen minden családnak más az illata, az egyik illatú állat pedig leölné a másikat, hiszen idegen betolakodónak tekinti azt. A sima kristálycukros víz nem virágcukorból készült oldat.

Két oka is van annak, miért nem szabad cukros vízzel itatni a méheket:

Abban az esetben, ha a cukros víz a kertben van letéve egyfajta itatónak, a tálat mindenféle illatú és fajtájú méhecske meg tudja találni, akik mind sajátjuknak fogják tekinteni az élelmet, ebben az esetben pedig az állatok egymásnak eshetnek, és leölhetik a másikat. A közös itató által a méhek akár súlyos betegségeket is átadhatnak egymásnak, melyek akár egy egész méhcsaládot is megfertőzhetnek és elpusztíthatnak, ezzel hatalmas kárt okozva a populációra és a méhészekre nézve is.

Enyhe betegség esetén gyógyszer segítségével a méhész ugyan meg tudja gyógyítani a családot, de ha egy állat a méhek között egyre terjedő költésrothadást viszi haza, akkor az egész családot el kell pusztítania a méhésznek állatorvos és helyi jegyző jelenlétében.

Csak tiszta vizet érdemes a szabadban hagyni a méheknek

A cukros víz itatásának egy másik hátránya is van.

A méhésztől a kipergetett mézet az átvevő bevizsgálja a helyszínen, megfelelő-e méz víztartalma, kimutatható-e a mézben idegen anyag, például kristálycukor. Ha igen, akkor a méhésznek ugrott az egész évi munkája, mivel a mézet nem veszi át tőle senki

– mondta el a Sokszínű vidéknek Boros Tibor.

A szakértő szerint laikusként a legnagyobb segítség, amit a méhekért tehetünk az, ha minél több virágot ültetünk a kertben, melynek nektárját a méhek be tudják gyűjteni. Minél több nektárt hordanak be a dolgozók, a királynő annál többet petézik. Ha nincs nektárhordás, a petézés megáll, nem fejlődik a család. A tiszta tálba kitöltött tiszta víz szintén nagy segítség a méhek számára, hiszen ahogy melegszik az idő, úgy lesz egyre több szüksége a méheknek a vízre.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...