Ezek lettek az év bejglijei 2023-ban
A zsűri 50 bejgli közül választotta ki a legjobbakat.
NosaltyA zsűri 50 bejgli közül választotta ki a legjobbakat.
NosaltyTudjuk, hogy a bejglit soha nem lehet megunni, de van, amikor egyszerűen annyi készül belőle, hogy lehetetlen elfogyasztani. Ezek a bejglimentő receptek arra sarkallnak minket, hogy a félresikerült, esetleg megmaradt finomságokat semmiképp se dobjuk ki.
NosaltyAz örök karácsonyi kérdés: házi legyen a bejgli vagy bolti? Aki kipróbálja ezt a receptet, hamar rájön majd, hogy a bejgli igenis otthon készítve a legfinomabb. Elkészítésébe szigorúan csak az vágjon bele, aki vállalja, hogy ezentúl minden évben követeli majd a közönség!
NosaltyAz egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt, a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.
Lakos BenedekDiós, mákos, gesztenyés, mogyorókrémes, pisztáciás, cukormentes, gluténmentes… folytathatnánk a sort. A bejgli örök és a spirálos töltelék maga a karácsony. De mi van, ha idén úgy döntünk, másra bízzuk a sütését?
NosaltyHárom kategóriában is nyertest hirdetett a Magyar Cukrász Ipartestület.
NosaltyHa úgy döntünk, idén nem saját kezűleg sütjük a bejglinket, hanem cukrászdában vesszük, akkor igencsak mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
NosaltyBejglit nem minden nap süt az ember, a sütemény elkészítése pedig néha még a gyakorlott cukrászokat is meg tudja tréfálni. Ha idén inkább megkönnyítenéd a helyzeted, és sütés helyett inkább megbízható forrásból vásárolnád meg a karácsonyi tekercseket, mutatunk néhány szuper helyet, ahonnan még nem késő rendelni.
NosaltyA Budafoki élesztő pékje, Pali szerint a jó bejgli titka nem a hozzávalók pontos adagolásában keresendő, hanem azokban a praktikákban, amiket kevesen tudnak, ezért most elárulja ezeket! A tippeken kívül pedig még egy nyereményjátékot is ajánlunk nektek! (x)
HirdetésA mák az adventi, karácsonyi időszak legtipikusabb, mégis egyik legérdekesebb alapanyaga: az apró olajos mag nemcsak bejglibe dukál, kerül kalácsba, sütikbe, sós finomságok tetejére is. Imádjuk! Kivéve, ha véletlen keserű kerül a kezünk közé.
NosaltyAz időjárási viszontagságok, a csökkenő termőterület és az egyre kevesebb elkötelezett termelő is okai annak, hogy a mák aggasztó helyzetbe kerülhet Magyarországon. Az egyik kedvenc karácsonyi töltelékünk alapja hiánnyal nézhet szembe a jövőben. De mennyire súlyos a helyzet?
NosaltyA bejgli nem hiányozhat az ünnepi asztalról, ez nem is kérdés, de mit tehetünk azért, hogy egy kicsit egészségesebb legyen? Mutatjuk!
NosaltyA karácsonyi ünnepek elmaradhatatlan édessége a bejgli. Sokan maguk készítik el odahaza a diós, a mákos és a mindenféle ízesítésű tekercseket, de egyre többen vannak azok is, akik készen, a boltból szerzik be. A JÓkenyér pékség összeállította a legfontosabb tudnivalókat, amiket a bejgli vásárlásakor nem árt észben tartani.
NosaltyReped, nyers marad, túlkel a bejglid? Akkor van néhány jó tanácsunk, hogy idén mindenképp elkerüld ezeket.
Nábelek ZsófiHa megnézed a videót, egészen biztos, te is egyszerre a homlokodra csapsz, hogy ez a trükk eddig miért nem jutott az eszedbe! Napi Tippünk következik!
NosaltyA göngyölt, aszalt szilvás hús mellé ma nem levest kínálunk, hanem majonézes kukoricasalátát kéksajttal és almával, mely, ha előző napról maradt, az sem baj! A desszert pedig csodás hólabda, kókusszal, csokitetővel.
NosaltyHa azok közé tartozol, akik odafigyelnek az egészségükre, és ezért hajlandóak is tenni, akkor ez az ajánlat neked szól a Lidlből. A legjobb téli immunerősítő most 32 százalékkal olcsóbban kapható!
NosaltyA magas koleszterinszintet nem a zsíros ételek okozzák, annak ellenére, hogy nagyon sokak fejében ez a tévhit él. Táplálkozási szakértő osztja meg gondolatait a magas koleszterinszint okairól.
A dióról köztudott, hogy rendkívül egészséges, ezért ajánlott akár napi rendszerességgel fogyasztani belőle. Lassan azonban aranyárban mérik a magyarok kedvenc ropogtatnivalóját, amiből idén rekord alacsony mennyiség termett hazánkban.
A Lidl Magyarország Kft. a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve elővigyázatosságból visszahívta egy népszerű termékét a boltok polcairól.
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Ez a krumplisaláta hagyományosan és egyszerűen ecetes páccal és majonézes alappal készül. Leginkább a téli, kora tavaszi időszakban népszerű, de az év bármelyik szakában szuper ...