Több ezer dollárt gyűjtött a 8 éves kisfiú kedvenc pincérének
A 8 éves kisfiú kezdeményezését rengetegen támogatták, így több ezer dollár jött össze.
NosaltyA 8 éves kisfiú kezdeményezését rengetegen támogatták, így több ezer dollár jött össze.
NosaltyGesztesi Károly fia, Gesztesi Márkó egy menő budapesti hamburgerezőben dolgozik.
NosaltyMielőtt ismét élvezhetnénk a zsenge tavaszi zöldségeket és gyümölcsöket, érdemes átnézni a fagyasztót, hogy mit fogyasszunk el belőle, amivel még a friss vitaminforrásokig kihúzhatjuk. Vegyük számba, hogy mi, meddig áll el, mit kell előre vennünk ahhoz, hogy ne romoljon meg és ne kelljen kidobni. Az sem mindegy, hogy milyen módon tettük el az élelmiszert, a tartósítás miatt mennyit veszít ásványi anyag- vagy vitamintartalmából, illetve élvezeti értékéből a frisshez képest – tanácsolja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
NosaltyMindennapi konyhai praktikáink közül az egyik kedvencünk, hogy ha szeretnénk meghosszabbítani a fűszernövények élettartamát, akkor betesszük a hűtőbe. Napi Tippünkben most azt is eláruljuk, melyik az a fűszernövény, aminél ezt kerüld el.
Szász NóriAz ALDI után most egy újabb áruházlánc jelentette be, hogy nagy mértékben csökkenti az általa kínált hazai trappisták árát.
NosaltyA gyermekkor egy különleges időszak, ezekhez az évekhez erős emlékek fűznek mindannyiunkat. Főleg akkor, ha az evésről van szó: egyes receptek még ma is nosztalgikus boldogsággal töltik el a szívünk et. Utazzunk vissza az időben 3 desszerttel!
NosaltyÉrdemes tájékozódni, mielőtt vásárolni indulnánk egy Tesco üzletbe, hogy ne érhessen minket kellemetlen meglepetés.
NosaltyRendben, azt mindig is tudtuk, hogy nem a legegészségesebb, de ilyen eredményekre nem számítottunk.
NosaltyElsőre mindig csalókán egyszerűnek tűnik a salátaöntet készítése, még akkor is, ha ismerjük annak alapvető működését. Nézzünk most olyan hozzávalókat és apró trükköket, amelyek biztosítják a sikert.
Lakos BenedekLezárult a SHOWSZÓRÓ tehetségkutatója, mely során itt, a Nosalty-nál új szakácsot kerestünk csapatunkba egy szerethető, egyedi, főzni és szerepelni tudó karakter formájában. Megvan a győztes!
NosaltyEzt az eredetileg orosz és a marha legnemesebb részéből, a bélszínből készült ételt mára már mindenféle húsból, sőt húsmentesen is készítik, inkább tartva a Sztroganov elnevezést egyfajta elkészítési módnak, mint különálló receptnek. De mit is jelent és hogy lesz igazán finom egy Sztroganov-féle étel?
Szekeres DóraElőre csomagolt termékeket gyakran vásárolunk ebben a modern korban, hiszen kényelmes választást jelentenek, azonnal fel tudjuk őket használni a konyhában, anélkül, hogy meg kéne dolgoznunk értük. Van azonban néhány termék, amit jobb, ha elkerülünk.
Lakos BenedekA curry, ha fűszerként, és nem egytálételként beszélünk róla, az egyik legsokoldalúbb és legkülönlegesebb ázsiai keverék, így megannyi fenséges étel alapja. Készülhet vele zöldségekkel megpakolt, vegán fogás vagy esetleg egy klasszikus csirkecurry is. Te melyiket választod?
NosaltyTeljesen mindegy, hogy a hagyományos lekváros változatra szavazol vagy a különlegesebb verzióra, garantáltan gyorsan el fog fogyni.
NosaltyRendkívül gyenge almatermésre számítanak idén Magyarországon: az Alma Terméktanács friss előrejelzése szerint mindössze mintegy 135 ezer tonna alma teremhet, ami a statisztikák kezdete óta a legalacsonyabb mennyiség lehet.
NosaltyEgy zöldség, ami nem nemcsak elengedhetetlen a magyar konyhában, de kvercetinben gazdag, és kutatások szerint a szív-érrendszer egészségét is támogathatja. Így tárold, hogy sokáig friss maradjon!
NosaltyCsokonai, Református Nagytemplom, Nagyerdő, egy gyönyörű alföldi város. Debrecenbe kirándulni mindig jó ötlet, és közben még enni-inni is lehet, méghozzá finomakat! Kávézó, pékség vagy étterem egy hangulatos vacsorához? Mindenre van egy jó ötletünk! Ajánljunk hét szuper helyet Debrecenben, figyeljetek!
Kormos LiliBizony, az egészséges, teljes értékű gabonafajták még a koleszterinünkre is jó hatással vannak - a bélflóra egészségéről nem is beszélve!
Húsgombóc nem csak paradicsomosan készülhet! Próbáld ki svéd, görög, citromos és fűszeres változatainkat, és fedezd fel a kedvencedet!
Egy zöldség, ami nem nemcsak elengedhetetlen a magyar konyhában, de kvercetinben gazdag, és kutatások szerint a szív-érrendszer egészségét is támogathatja. Így tárold, hogy sokáig friss maradjon!
Én így készítettem a szilvalekvárt, és tökéletesen finom lett. Nem sütőben sütöttem, nem egy napig főztem. Szép, élénk színe lett, és az íze is nagyon finom, főleg a ...
Nagyon lágy piskóta, egyszerűen imádom. Mindig vásárolok több fajta pudingport, így bármikor nekiláthatok ennek az egyszerű desszertnek. Jól lehűtve, könnyen szeletelhető lesz, és aki ...
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...