Még a kockáshasú Dwayne Johnsont is diétára kényszerítették
Hihetetlen, de még a híres izomkolosszus színészt is kérték már arra, hogy fogyjon le, máskülönben nem lesz sikeres. Persze, ez még a karrierje elején történt.
NosaltyHihetetlen, de még a híres izomkolosszus színészt is kérték már arra, hogy fogyjon le, máskülönben nem lesz sikeres. Persze, ez még a karrierje elején történt.
NosaltyAz év végéig dupla áron tudjuk majd beszerezni a higiéniai papírtermékeket: a komoly drágulás elkerülhetetlen, azonban hiánytól nem kell tartani.
Nosalty10 év után bezár Szeged egyik népszerű fogadója, egyelőre nem tudni, mi áll a döntésük hátterében.
NosaltyJártál már úgy, hogy egy kis sütőtökpüréd maradt, de nem tudtad mihez kezdj vele? Sára a Nosalty TikTok-csatornáján nem cicózott, brutális amerikai palacsintát készített, ráadásul vegán változatban!
NosaltyÉrdemes ebben a nehéz időszakban tágra nyílt szemmel böngészni a receptek között, mert eddig ismeretlen ételekről is kiderülhet, hogy amellett, hogy isteniek, még olcsók is!
NosaltySokszor csak mellékszereplőként tekintünk az ételekben a répára, pedig ez az egyszerű és még olcsó alapanyag adja meg igazán az ízét az ételnek. Ha a következő fogásokban nem is látványos elem a répa, abban biztos lehet mindenki, hogy az étel ettől a zöldségtől lesz igazán finom.
NosaltyA töltött karalábé igazi házias-nosztalgikus fogás, és ha megfelelően készítjük el, akkor isteni finom is! Nem csak nyáron.
NosaltyA csirkemellet nem lehet megunni, ha változatosan készítjük el. Ezúttal bársonyos, tejszínes szószokban fürösztjük.
NosaltyNosztalgikus, a boldog gyerekkort és a nagyit megidéző szezonális finomság a birsalmasajt, melyet könnyedén tökéletesre fejleszthetünk otthon is. Lássunk neki!
Brecz JuditEgy TikTok-videó szerint egyes élelmiszereket jóval olcsóbban lehet megkapni Németországban, mint itthon.
NosaltyA „Szedd magad” akciók mindig jó lehetőséget jelentenek, ha olcsón, nagyobb mennyiségben szeretnénk gyümölcshöz jutni. Az alma idén még október végéig sok helyen szedhető, nézzük, pontosan hol!
NosaltyA mai Otthon Tippünkben eláruljuk, miért nem ajánlott a rizs öblítővizét a lefolyóba önteni. Hidd el, sokkal jobb helye is van!
Liptai LillaDrasztikusan emelkedett a só ára a közelmúltban. A konyhából nélkülözhetetlen alapanyag nemcsak Magyarországon, Európa-szerte drágul a háború miatt.
Nosalty15 órás burgonya, krémes krumplipüré, klasszik krokett, emeletes gratin, ecetes-sós sült, vagy olívás tört? A te horoszkópod melyik krumpliköretért él-hal?
NosaltyAmikor a szív egészségének megőrzéséről van szó, sokan elsősorban a tiltólistára gondolnak: kevesebb só, cukor és feldolgozott élelmiszer. Pedig legalább ennyire fontos az is, hogy mit teszünk rendszeresen a tányérunkra. Egy gyakori, könnyen beszerezhető ételcsoport különösen jó választás lehet: a zsíros halak.
NosaltyMi a hosszú élet és a jó forma titka? Egy 83 éves férfi szerint nincs benne semmi varázslat. Évtizedek óta ugyanazt az egyszerű reggelit eszi, és ragaszkodik néhány könnyen követhető szokáshoz.
NosaltyA mediterrán étrendről sokaknak a friss halak, a tenger gyümölcsei, a különleges sajtok és a méregdrága olívaolaj jut eszébe, pedig valójában ennél jóval egyszerűbb és pénztárcabarátabb étkezési forma. Mutatjuk!
NosaltyA Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mi a hosszú élet és a jó forma titka? Egy 83 éves férfi szerint nincs benne semmi varázslat. Évtizedek óta ugyanazt az egyszerű reggelit eszi, és ragaszkodik néhány könnyen követhető szokáshoz.
Bizony, az egészséges, teljes értékű gabonafajták még a koleszterinünkre is jó hatással vannak - a bélflóra egészségéről nem is beszélve!
Én így készítettem a szilvalekvárt, és tökéletesen finom lett. Nem sütőben sütöttem, nem egy napig főztem. Szép, élénk színe lett, és az íze is nagyon finom, főleg a ...
Nagyon lágy piskóta, egyszerűen imádom. Mindig vásárolok több fajta pudingport, így bármikor nekiláthatok ennek az egyszerű desszertnek. Jól lehűtve, könnyen szeletelhető lesz, és aki ...
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...