Valójában sokkal többe kerül minden, és a Penny ezt az arcunkba is vágja

Az áruházlánc kegyetlenül az arcunkba vágja, mennyivel kéne többet fizetnünk, ha azt is kiszámláznák, milyen mértékben terhelik a környezetet az egyes termékek.  

Mi lenne, ha kiszámláznák nekünk azt is, hogy az általunk vásárolt élelmiszerek milyen mértékben terhelik a környezetet?

Ezt a gondolatkísérletet vitte tovább a német Penny hálózat, ami az Augsburgi Egyetem kutatása alapján meghatározta, hogy mennyivel növelné a boltban kapható terméket árát, ha beleszámítanák azok környezetterhelését is – írja a magro.hu.

Leginkább a húsok árai mennének fel, ha kifizettetnék a boltban az előállítás környezetterhelését is. A számítások szerint fél kiló darált hús ára 173%-kal lenne magasabb, tehát körülbelül 1000 forint helyett, 2500 forintot kéne fizetnünk. A tej is igencsak megdrágulna: körülbelül 122 százalékkal növekedne az ára, a mozzarella már csak ötvenkettővel, a gouda sajté azonban már 88%-kal.

A zöldségek ára nem sokkal emelkedne. A banáné annak ellenére, hogy a fél világon átszállítják, csak 19 százalékkal, a burgonya és a paradicsom 12 százalékkel, az alma pedig csak 8 százalékkal lenne drágább.

Azt gondolhatnád, hogy a biotermékek esetében csökkennének ezek a százalékok, azonban nem sokkal, csupán pár tíz százalékról beszélgetünk. A biohús például 126 %-kal drágább lenne, ami nem sokkal kevesebb, mint a sima hús esetében.

A Penny a kettős árcédulát nem minden terméknél vezette be, csak 8-8 konvencionális és bio saját márkás termék esetében. A bolthálózat az akcióval a fenntarthatóság fontosságára szeretné felhívni a vásárlói figyelmét Németországban. A kasszánál természetesen nem kell kifizetni a magasabb árat, hiszen egyelőre csak az emberek figyelmének felkeltésére szolgál.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Mitől bio a bio?

Mi az a bio? Hogyan kell ökológiai gazdálkodást vezetni? Egyáltalán, ki dönti el, mi számít biónak? Ha ezek a kérdések benned is felmerültek, neked szól a következő cikk.

Országh Kitti

Címlapkép: iStock

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...