Trump meghökkentő véleménye arról, mit tesznek a diétás üdítők a rákos sejtekkel

Donald Trump ismét meglepően nyilatkozott, és ezúttal egészségügyi "ismereteit" csillogtatta meg, kétes igazságtartalommal.

A Donald Trump környezetéből származó beszámolók szerint az amerikai elnök azt állította, hogy a diétás üdítők jót tesznek neki, sőt, akár el is pusztíthatják a rákos sejteket - írja a Telex.

Trump iszik
Trump imádja a diétás üdítőket
Fotó: Cheriss May/NurPhoto via Getty Images

Trump szerint a gyorskaják és a cukormentes üdítők megvédik a betegségektől, így akár a ráktól is

Érvelése azon alapult, hogy ha egy ilyen ital kiégeti a füvet, akkor a szervezetben is hasonló hatást fejthet ki.

A történetet egy podcastban mesélte el egy korábbi kormányzati szereplő, aki szerint Trump egy alkalommal egy üdítőre mutatva mondta, hogy az „elpusztítja a rákos sejteket”. A családtagjai részben tréfaként kezelték a megjegyzést, és inkább az elnök jó energiaszintjével és vitalitásával magyarázták az optimizmusát.

Az is tény, hogy évtizedek óta favorizálja a gyorséttermi ételeket, mondván, ezekben bízik, hiszen a gyorséttermekben szigorúan veszik a minőség-ellenőrzést, ő pedig nem akar megbetegedni.

Trump és fia szendvicset esznek
Trump évtizedek óta favorizálja a gyorséttermi ételeket
Fotó: James Devaney/WireImage

Az igazság a diétás üdítőkről egészen másra világít rá

A legtöbb diétás üdítőben aszpartámot használnak, ami egy alacsony kalóriatartalmú mesterséges édesítőszer, nagyjából 200-szor édesebb a cukornál.

A szert az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége „lehetségesen rákkeltőnek” minősítette az emberekre nézve, vagyis a 2B csoportba sorolta.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...