9 lencsesaláta, ha már tele vagy, de vágyod a szerencsét
A lencse meghozza a szerencsét, legalábbis gazdagságot ígér! Ne hagyjuk ki, akár egy marékkal együnk belőle, ezekben a pazar salátákban rejtettünk el belőle bőven.
NosaltyA lencse meghozza a szerencsét, legalábbis gazdagságot ígér! Ne hagyjuk ki, akár egy marékkal együnk belőle, ezekben a pazar salátákban rejtettünk el belőle bőven.
NosaltyAromás alapzöldség, ízesítő, esetleg fűszer: általában ilyen szerepben találkozhatunk a fokhagymával. A lenti ételek azonban bebizonyítják, hogy az erőteljes kis gerezdeket nem szabad alulbecsülni, hiszen tőlük lesznek olyan felejthetetlenek ezek a fogások.
NosaltyHa ősz, akkor hideg és betegségek. Természetes, hogy először a házi gyógymódokhoz fordulunk szülőként, de bizonyos gyógynövényeket inkább kerüljünk el, ha gyerekekről van szó.
Miss LemonA ferencesek életében kiemelten fontos az idei év, hiszen Szent Ferenc grecciói karácsonyának nyolcszázadik évfordulóját ünneplik.
HirdetésBizonyos esetekben, ha valaki valamilyen ételt nem szeret, akkor előfordulhat, hogy egyszerűen még nem kóstolta finom formájában. A karfiolra egészen biztosan igaz ez az állítás, ezért a Napi Tipp keretében most megnézzük, melyek a zöldségnek legjobban álló elkészítési módok.
Lakos BenedekDerelye, barátfüle - lekvárral, mákkal, tejföllel, fahéjjal. Ja és hozzá/mellé/helyette egy kevés nudli vagy vicces nevén angyalbögyölő! Jönnek a receptek!
NosaltyA csapadékhiány, a kánikula és a szárazság miatt egyre több helyen lépnek életbe szigorítások a locsolással kapcsolatban, a tűzgyújtás pedig már országszerte tilos.
NosaltyHa nem szeretnéd hűlt helyét találni a boltok polcain ennek az élelmiszernek, akkor mihamarabb vegyél belőle.
NosaltyA karfiol fantasztikus szerepet kap ezekben a mennyei egytálételekben, amikből vétek csak egy adagot enni.
NosaltyA gombában az a jó, hogy számtalan ételben, és számtalan módon megállja a helyét. Válassz egyet ízletes, könnyen elkészíthető leveseink közül. Nem fogod megbánni!
NosaltyMa nem más hoz szerencsét neked, mint egy specifikusan a csillagjegyednek szánt édes palacsinta. Na de vajon melyik?
NosaltyEgyre többen mennek át Szlovákiába (élelmiszert) vásárolni, ez nem újkeletű dolog, az infláció folyamatos emelkedése óta pedig főleg nem. Na de vajon tényleg megéri kint megvenni mindent, amit a szlovák Kaufland kínál, célzottan a magyaroknak?
NosaltyAz otthonainkat díszítő szobanövények és a kertben lévő virágok nemcsak gyönyörű látványt nyújtanak, hanem komoly veszélyt is jelenthetnek háziállatainkra, különösen a macskákra nézve. Az alábbiakban bemutatunk néhány növényt, amelyek különös odafigyelést igényelnek, ha macskákat tartunk otthon.
NosaltyMégis mi lehet annál jobb, mint amikor egy szuper olasz étel annyira szerelmes lesz egy mexikóiba, hogy rögtön belé akar bújni? Szerencsére az iCarly nevezetű sorozatban megalkották ezt a szokatlan csodát.
NosaltyA héten minden jegynek krémes fagylaltot szánnak a csillagok, köztük gyümölcsös és csokis különlegességek érkeznek, amikkel egyszerűen lehetetlen betelni. Lássuk, mi a te nyári kedvenc hűsítőd!
NosaltyAugusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.
Macsuga ViktóriaSzeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak, amely egész napos, ingyenes kikapcsolódást kínál az autózás szerelmeseinek, a családoknak és a zene rajongóinak egyaránt.
HirdetésSokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.
Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.
Spanyolos gazpacho karfiollal, magyaros rántott gomba sörbundában és sárgadinnyés hűs desszert a menü.
Azt hiszem, mindannyiunknak meg van a maga caprese receptre, igaz? Ez a legepikusabb kombinációja a lédús, érett paradicsomnak és a puha, friss mozzarellának. Az ég is egymásnak teremtette ...
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.