Egy vitamin segíthet, hogy élénkebben emlékezz az álmaidra
Érdekes eredményre jutottak ausztrál kutatók: ha rendszeresen B-6-vitamint szedsz elalvás előtt, jobban emlékezhetsz az álmaidra.
Stuth-Nagy NikiÉrdekes eredményre jutottak ausztrál kutatók: ha rendszeresen B-6-vitamint szedsz elalvás előtt, jobban emlékezhetsz az álmaidra.
Stuth-Nagy NikiA kilencvenes évek Juli suli című főzőműsorát legalább annyian szerették, mint a Deltát vagy a Szeszélyes évszakokat. Kudlik Júlia lett volna az első magyar Julia Child?
Hering AndrásRakott ételeket sütünk, mert imádjuk őket! Ezúttal egy biztos: paradicsom mindegyikbe kerül!
NosaltyDolgozott szerkesztőként, épp a Nosaltynál, iskolai menzán, ahol több mint ötszáz fő étkeztetéséről gondoskodott, mindemellett pedig három gyerek anyukája. Szalánczi Anna, aki sokak számára a Partizán – Ínség zavara című sorozatából lehet ismerős, most főzőtanfolyamokat tart, és gasztro-coachinggal is foglalkozik. A Sóskifli Gasztroműhely jelszava: „A főzés öröm, tapasztald meg te is!”. Annával a gyerekek gyorsan változó ízléséről, a mindennapok kihívásairól, ízemlékekről beszélgettünk, de megpróbáltuk azt is megfejteni, hol vannak a női séfek a világ csúcséttermeinek éléről.
Kormos LiliSzeretsz hatékony lenni a konyhában, vagy csak simán lustább típus vagy? Akkor mutatjuk, mi az, amit tényleg jobb, ha a boltban veszel meg, és nem állsz neki otthon.
Brecz JuditHa nem szeretnénk rövid időn belül új sütőbe fektetni, itt az ideje egy kicsit jobban odafigyelni!
Szabó AnnaVan egy sor olyan alapanyagunk, amit egyszer régen örökös köretsorsra kárhoztattunk, és azóta nem gyakran/szívesen vesszük ki őket ebből a skatulyából. Pedig némelyik közülük akár főétellé is válhat, nézzük, hogyan!
Lakos BenedekNem akarsz az idei március 8-án is azon aggódni, hogy mégis mit kellene életed fontos hölgyeinek adnod nőnap alkalmából? Akkor készülj előre – ehhez hoztunk tippeket!
Szasz NoriAz internetezők nekimentek annak az anyukának, aki készételt kínált vacsorára a gyerekeinek.
NosaltyÁllandóan tele van a fagyasztó és fogalmad sincs, hogyan lehetne benne több szabad hely? Ez az egyszerű megoldás segíthet abban, hogy minden a megfelelő helyre kerüljön.
NosaltySzívesen kisütnél gyorsan pár csirkemellcsíkot vagy szűzérmét, de attól rettegsz, hogy a serpenyőben fortyogó olaj ráspriccel a csupasz karodra? Íme néhány megoldás, amivel elkerülheted az apró, de bosszantó konyhai balesetet.
Masszi- Rigó CsillaNem kell feltétlenül mindenbe habarás, nagyon sok krémleves és főzelék létezik, aminél a sűrítést meg lehet oldani „házon belül”. Alternatívák főleg zöldségekkel.
Lakos BenedekEgy finom túrós, lekváros vagy akár körtés süti soha nem jöhet rosszkor, ezeket a desszerteket pedig gyorsan, probléma nélkül el tudod készíteni bármikor.
NosaltyBiztos sokan sütöttetek tortát most az ünnepek alatt, de nem biztos, hogy mindenkinek sikerült is. Mármint szépre. Na, hát nekik sem sikerült.
Brecz Judit7 virág, amik augusztusban is színt visznek a kertbe, és több közülük egészen az első fagyokig virágzik.
Macsuga ViktóriaMegszületett a döntés: a gyulai Kézműves Cukrászda alkotása, a Bíborfehér nyerte el a Magyarország Tortája címet 2026-ban. A desszert korábban Fehér Mámor néven szerepelt a versenyben, végleges fantázianevét csak az eredményhirdetés előtt kapta meg.
NosaltyAugusztus 20-tól kóstolhatjuk Magyarország idei cukormentes tortáját, amelyet egy balatongyöröki cukrászda alkotott meg. A „Szilvafácska” egy népszerű nyár végi gyümölcs zamatos ízét ötvözi dióval, tejcsokoládéval, fahéjjal és egy különleges frissítő összetevővel – vajon kitalálod, mi került az idei győztes tortába?
NosaltyLaktató főételt követ gyümölcsös ital, amit még matchás desszerttel koronázunk meg.
A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
Paprikás krumpli receptet keresel? Mutatjuk a klasszikus magyar fogás legjobb változatait, amelyek családi ebédre és nyári bográcsozásra is tökéletesek.
Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...