11 tipp, hogy a tavaszi nagytakarítás makulátlan legyen

Semmi sem olyan kielégítő, mint a nap végén hazatérni egy csillogóan tiszta házba. Van azonban pár apróság, amiről elsőre talán eszünkbe sem jutna, hogy érinteni kéne a tavaszi nagytakarítás alatt – pedig az összképen sokat segítene.

Akár csak öt percünk van felfrissíteni otthonunkat, akár egy egész hétvégét szánunk rá, néha érdemes a legeldugottabb helyeket is alaposan kipucolni (főleg, hogy közeleg a tavaszi nagytakarítás ideje), és máris jobb lesz a közérzetünk.

Lábtörlő

Használjunk két lábtörlőt – egyet belül, egyet pedig kívül –, hogy minél kevesebb koszt vigyünk be az ajtón. Rendszeresen porszívózzuk ki őket, ha pedig nem műanyagból vannak, akkor a mosásba is bedobhatjuk őket. A dupla lábtörlő legyen az első dolgunk tavaszi nagytakarításkor!

Dupla lábtörlőt!

Ablakok és redőnyök

Mossuk le az ablakokat ablaktisztítóval, de aztán ne feledkezzünk meg a redőnyökről és a zsalugáterekről sem, hiszen borzasztó sok port szednek össze.

Falak

Távolítsuk el róluk a zsíros ujjlenyomatokat, port és foltokat egy nedves mikroszálas kendővel. Ügyeljünk arra, hogy felülről lefelé kezdjük, és az ajtófélfát, küszöböket se hagyjuk ki.

Szőnyegek

A kárpitokon alaposan menjünk át egy szőnyegtisztítóval. Ha vannak háziállataink, akkor szórjunk rá szódabikarbónát vagy szagtalanítót is, ugyanis a szőnyegek alaposan be tudják inni a szagukat. Puha ecsettel dolgozzuk bele a port az anyagba, és hagyjuk rajta 15-30 percig, majd porszívózzuk fel.

Az ecet és a citrom csodaszerek!

Mikrohullámú sütő

A mikró tisztításához töltsünk egy nagy edénybe egy csésze vizet néhány evőkanál ecettel, majd aprítsunk bele citromot. Kapcsoljuk be a készüléket néhány percre, vagy amíg az oldat felforr és az ablak bepárásodik, majd hagyjuk hűlni öt percig, mielőtt kinyitnánk. Szivaccsal töröljük le a belsejét.

Vágódeszka

Ha eddig azt hittük, hogy a vágódeszkán esett foltok és az általa beivott szagok maradandóak, akkor tévedtünk. Kenjük be citrommal a felületet, de előtte szórjuk meg sóval vagy szódabikarbónával.

Hűtőszekrény

A hűtőszekrény belső polcainak rendszeres letörlése mellett időnként alaposan tisztítsuk meg a kivehető tárolókat és polcokat is meleg, szappanos vízzel, hogy megszabaduljunk a rátelepedő baktériumoktól és a foltoktól.

Edények és serpenyők

Az edényekre égett maradékot úgy távolíthatjuk el, hogy vizet töltünk beléjük és felforraljuk a tűzhelyen. Használhatunk súrolószivacsot a ráragadt darabok eltávolításához, a ketchup pedig segít feloldani a rézedényeken lévő foltokat. Csak masszírozzuk bele, és tegyünk rá csipet sót is.

Sütő

A sütő tisztítása a tavaszi nagytakarítás elengedhetetlen része. Tegyünk egy forró, nedves ruhát a megégett foltok tetejére, dörzsöljük meg sütőporral és dörzsiszivaccsal. Öblítsük le, és töröljük szárazra.

Konyhaszekrény

A konyhaszekrény elég csúnya tud lenni, ha felhalmozódik rajta a por és a zsír keveréke.

Minden főzésnél használjunk páraelszívót, ha pedig már nincs mit tenni, akkor használjunk felülettisztítót a szennyeződések eltávolításához, az ajtókon, a fogantyúkon és a fiókokon is.

Zuhanyfüggöny

Talán nem is gondolnánk, de a zuhanyfüggönyt is bedobhatjuk a mosógépbe, akár a törölközőkkel, más függönyökkel együtt is. Kímélő programot használjuk, majd hagyjuk jól megszáradni, nehogy penészes legyen. Havonta párszor fújhatunk rá fehérítőt tartalmazó univerzális tisztítószert is, de zuhanyzás előtt mindenképpen öblítsük le róla.

Forrásunk volt


Még több otthontipp itt:

Címlapról ajánljuk

További cikkek