Így okozhat súlygyarapodást a diétás üdítő

Sokáig komoly vita volt abból, hogy az édesítőszerek egészségtelenek-e, vagy sem – bár egyelőre úgy tűnik, hogy legtöbbjükkel nincs gond, azért azt sem lehet mondani, hogy túl hasznosak. Egy friss tanulmány szerint például éhesebbek lehetünk miattuk.

Ha azt hinnéd, hogy a diétás üdítőkkel nem szabotálod az egészséges étrendedet, akkor érdemes újragondolnod, főleg akkor, ha fogyni szeretnél: a Keck Orvostudományi Iskola kutatói szerint ezek az italok éhesebbé tehetnek, aminek hatására többet eszel, így hiába nincs bennük kalória, hízáshoz vezethetnek.

Így okozhat súlygyarapodást a diétás üdítő

A szakértők a szukralóztartalmú italokat vizsgálták, és megállapították, hogy a nőknél és az elhízott embereknél megnő az étvágy és a kívánósság, ha sok diétás üdítőt fogyasztanak. A tanulmány szerzői megjegyezték, hogy ez az eddigi legnagyobb disszertáció, ami azt vizsgálja, hogy a mesterséges édesítőszerek hogyan befolyásolják az agyi aktivitást és az étvágyat.

A mesterséges édesítőszerek használata körül komoly viták folynak, mert sokan használják őket fogyókúra közben” - mondja Kathleen Page, a tanulmány vezető szerzője. „Bár egyes tanulmányok azt mutatják, hogy ezek az édesítőszerek hasznosak lehetnek, mások viszont azt, hogy hozzájárulhatnak a súlygyarapodáshoz, a 2 -es típusú cukorbetegséghez és más anyagcserezavarokhoz. Tanulmányunk különböző népességi csoportokat vizsgált, hogy felderítse az ellentmondó eredmények mögött húzódó okokat.

A 74 fős kutatásban az alanyoknak az agyi aktivitásukat is mérték, miközben különböző fajta italokat fogyasztottak. Az önkéntesek az egészséges testsúlyútól a túlsúlyoson keresztül az elhízott fogyókúrázókig húzódtak. A csoport 300 milliliter szacharózt (normál asztali cukrot) tartalmazó italt, szukralózzal édesített diétás italt és vizet ivott. Két órával később a résztvevőknek gyorsételekről készített képeket kellett nézegetniük, miközben folyamatosan monitorozták az agyi aktivitásukat.

A kutatócsapat az alanyok vércukor- és inzulinszintjét, valamint egyéb anyagcserehormonjait is mérte a vérben, valamint azt, hogy mennyi ételt fogyasztottak a szkennelést követően a snackbüfében. Az eredmények azt mutatták, hogy mind a nők, mind az elhízott résztvevők fokozott aktivitást tapasztaltak azokon agyi területeken, amelyek szabályozzák az étvágyat, miután diétás szukralózos italokat fogyasztottak. Az aktivitás nagyobb volt, mint amikor ezek az alanyok cukros italt ittak.

A szukralóztartalmú italokat fogyasztó nők többet ettek a büfében is, mint azok, akik cukros italt fogyasztottak. A tanulmány szerzői nem látták ugyanezt a változást a férfiak esetében.

A kutatók a JAMA tudományos folyóiratban jelentették meg az eredményeiket.

Forrásunk volt.


Még több az üdítőkről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...