Teljesen elvarázsolta ez a klasszikus magyar étel a híres színészt

A nemrégiben szakácskönyvet is kiadó, Stanley Tucci kipróbálta a magyarok egyik kedvenc ételét, melybe azonnal beleszeretett.

Stanley Tucci akkor szeretett bele igazán a gasztronómiába, amikor 2020-ban daganatos betegséggel műtötték. A híres színész ugyanis lábadozása alatt szívesen nézett főzőműsorokat, ezek nyugtatták meg leginkább. Stanley Tucci rajongása odáig jutott a későbbiekben, hogy a CNN-nel közösen egy gasztronómiai sorozatot is forgatott, melyben olyan ikonikus olasz városokba látogatott el az első évadban, mint Róma, Szicília, Milánó vagy éppen Firenze. A dokusorozat akkora sikert aratott, hogy már a második évadot is kiadták, ezen kívül pedig szakácskönyvet is kiadott.

A színész a napokban ünnepelte a születésnapját, mely alkalomból meglepték egy csodás magyar fogással, mely nem más volt, mint a kocsonya. Stanley az Instagrammon is megmutatta a fogást, illetve azt is megosztotta, mennyire finom a kocsonya.

A videón jól látszik, hogy híresség kicsit meglepődik, amikor az étel készítője, Andrea elárulja, hogy az étel nem tartalmaz hozzáadott zselatin, hanem az a 10 órás főzés közben oldódik ki a sertéshúsokból, illetve a bőrből.

Stanley Tucci láthatólag nagyon megszerette a magyarok egyik kedvenc ételét a kocsonyát, többször el is mondja, mennyire finom, illetve még azt is megjegyzi, hogy ez az egyik legjobb szülinapi reggeli, amit valaha kapott.

Nem csodálkoznánk azon, ha a videó láttán te is megkívántad volna a kocsonyát, így hoztunk is néhány receptet:

Forrásunk volt.

Kép forrása: Instagram/ Stanley Tucci


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...