A rost, mely segítheti a fogyásod, és a banánban is megtalálható

Akár táplálékkiegészítőként is szedheted, de rengeteg olyan étel van, amiben megtalálható.

A fogyókúrázókat ma már rengeteg étrendkiegészítő támogatja, azonban egy kutatás szerint van egy rost, mely megnégyszerezheti a fogyást, ez pedig nem más, mint az inulin – a vizsgálatok során kimutatták, hogy ezen táplálákiegészítő szedése után a résztvevők a testsúlyuk 2,3 százalékát veszítették el, míg a kontrollcsoportban ez a szám csupán 0,6 százalék volt.

A rost, mely segítheti a fogyásodat és a banánban is megtalálható

Az inulin egy olyan rost, amely természetes módon számos élelmiszerben, többek között a póréhagymában, búzában, banánban és a spárgában is megtalálható.

Az inulin egy természetes rost, mely jelentősen csökkenti az étvágyat, alacsony kalóriatartalmú, és rengeteg rost van benne, mellyel javítja az emésztést.

A vizsgálatban 44 túlsúlyos ember vett részt, akiket 18 héten át kísértek figyelemmel. Az egyik csoport napi 30 g inulint kapott, míg a másik csoport placebót. Az első kilenc hét során ugyanannyit fogytak mindkét csoport tagjai, ezt követően azonban az inulint szedők testsúlycsökkenése megugrott: amíg az inulint szedők 2,3 százalékos fogyást értek el, addig a kontrollcsoport mindössze 0,6 százalékos fogyással büszkélkedhetett.

Az inulint szedő alanyok szignifikánsan kevesebbet ettek (nagyjából 270 kcal-val kevesebbet), és a 18 hetes látogatáskor sem következett be visszaesés a táplálékfelvételben, annak ellenére, hogy az inulinos csoportban összesen 7%-os súlycsökkenés következett be, ami arra utal, hogy az inulin súlyszabályozásra gyakorolt hatása az étvágy modulációján keresztül közvetített

– írják a szerzők.

Forrásunk volt.


Még többet a fogyásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...