Kiderült: egy egyszerű étrendkiegészítő védhet a demencia ellen

Folyamatos kutatások zajlanak a demenciával, azon belül is az Alzheimer-kórral kapcsolatban, amely az egyik legborzasztóbb, szellemi és testi leépüléssel járó időskori betegség. Azt jó ideje tudni, hogy a bélrendszer egészsége hatással van az agyi funkciókra is, most pedig úgy tűnik, egy étrendkiegészítő is bevethető a demencia ellen.

Ma is világszerte kutatják a demencia, azon belül is egy kisebb vállfaj, az Alzheimer-kór megelőzési és kezelési lehetőségeit. Egy kísérletben egy olcsó és egyszerű étrendkiegészítő és az Alzheimer-kór kapcsolatát vizsgálták, és nagyon biztató eredményeket értek el.

Idős pár
Kiderült: egy egyszerű étrendkiegészítő védhet a demencia ellen

A kettős vak vizsgálat során két olcsó prebiotikumot teszteltek, melyek közül mindkettőt kapni itthon, vény nélkül. A kutatás egyik felében prebiotikumként inulint használtak, amely egy fruktán típusú élelmi rost. A másikban pedig a fruktooligoszacharid, mint növényi szénhidrát vett részt, amit gyakran használnak természetes, alacsony kalóriatartalmú édesítőszerként. A kutatáshoz 36, hatvan év feletti ikerpárt toborzott a londoni King's College.

Minden ikerpárt véletlenszerűen osztottak két csoportba: az egyik fél prebiotikumot kapott fehérjeporban elkeverve, a másik pedig placebót.

A három hónapos kísérleti időszak végén az, aki inulint vagy fruktooligoszacharidot szedett, jobb eredményt ért el a kognitív teszteken.

Izgalmas látni ezeket a változásokat mindössze 12 hét alatt. Ez hatalmas lehetőséget rejt magában az agy egészségének és memóriájának javítására az idősödő népesség körében. A bél-agy tengely titkainak feltárása új utakat nyithat az egészségesebb és hosszabb élethez

– mondta Mary Ni Lochlainn, a londoni King’s College geriátriai kutatója.

Az állatkísérletek és prebiotikumok terén is vannak sikerek

Korábban végzett állatkísérletek szerint a magas rosttartalmú ételek rendszeres fogyasztása elősegíti a jó baktériumok elszaporodását a bélrendszerben.

A londoni ikerkutatás jó példája annak, hogy bizonyos agybarát ételek fogyasztása hatékony lehet a kognitív hanyatlás ellen.

A tanulmányban résztvevők nagy része nő volt, ezért a kutatók figyelembe vették a nemek közti különbségeket. A résztvevők kiválasztásban lehetett torzítás, ezért további vizsgálatok szükségesek. Az Alzheimer-kór egyébként a nőket nagyobb százalékban érinti, a mostani kutatás pedig felerősíti azt az elképzelést, hogy az Alzheimert akár külső tényezők is befolyásolhatják.

Forrásunk volt.


Még több egészséggel kapcsolatos érdekesség itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Perzsa joghurtos uborkasaláta

Ha szeretitek Nyugat-Ázsia izgalmas ízvilágát, akkor próbáljátok ki ezt a villámgyors és ínycsiklandó perzsa joghurtos uborkasalátát, ami évszázadok óta az étkezések gyakori és ...

Brokkolis-tojásos pizza

Imádom a zöldségeket és a pizzát. A neten láttam ehhez hasonló recepteket, én egy kicsit módosítottam rajta. Isteni finom, egészséges, és nagyon tápláló. Garantáltan órákig nem ...

Croissant Attila konyhájából

Rég keresem a friss ropogós croissant receptet, de valahol, mindig elbuktam. Finom vajas kiflik lettek belőle. Nem volt légies, könnyed.... De megkaptam az igazit. Ki van próbálva, ízlik az ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

8-szor egészségesebb, mint a zöld tea – A halhatatlanság növényének...

A ginzeng, a gingko, a maté vagy a zöld tea is sokak által ismert (gyógy)növények, melyeket nem kevesen fogyasztunk, reménykedve az egészséges életben, az általános jóllétben. Van azonban egy növény, amit alig ismerünk, pedig a kínaiak már rég felfedezték maguknak, és nemes egyszerűséggel a halhatatlanság füvének is nevezik. Ez pedig a jiaogulan.

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...